2009-ben a reprezentációs költségeket (üzleti vendéglátás, étel, ital) 54% SZJA és 11% EHO terhelte. De adómentes volt a reprezentáció azon éves összege, mely nem érte el a vállalkozás összes bevételének 1%-át, de legfeljebb a 25 millió Ft-ot. Kicsit furcsa múlt időben beszélni erről, hiszen az évi zárásokat csak most kezdtük el, de a 2010-es évi változásokat tudni kell, hiszen már ennek tudatában lehet reprezentálni.
A reprezentáció és az üzleti ajándék nem elismert költség ebben az évben, így a társasági adó alapját kell az éves ilyen jellegű felhasználással növelni majd bevallásunkban. Egyszer csökkenti a könyvelésben az eredményt (a pénzkészletet is!) egyszer meg a fentiek szerint növeli, tehát eredményre gyakorolt hatása lényegében zéró.
A társasági adó nagysága tudjuk hogy 19%, tehát sokkal kevesebb adófizetéssel jár majd, mint az elmúlt években. Nincs személyi jövedelemadó és EHO vonzata, ha a cég a társasági adóalapjában növelő tételként veszi figyelembe. Bár adómentes határa sincs, azaz a teljes reprezentáció és üzleti ajándék után meg kell fizetni a társasági adót.
Számításaink szerint ez különösen a kisebb forgalmú társaságoknak jelent könnyebbséget végre, hiszen a korábbi szabály szerint kisebb árbevételük miatt arányosan kisebb volt az adómentesen felhasználható reprezentációjuk is, felette pedig nem vállalták a keményebb adózást.
Ha a társasági adóalap növelésre nincs lehetőség, mert például nem alanya annak a vállalkozás, akkor a jelenleg is hatályos szabályok szerint adózik az ilyen jellegű költségei után egy vállalkozás (54% SZJA és 27% EHO). A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulások közül a 11%-os mértékűek ugyanis 2010-ben 27%-ra emelkedtek. Ez a járulék növekedés érinti a reprezentációs juttatások járulékterhét is.
Tehát így reprezentáljunk és ajándékozzunk az idén, figyelembe véve ezek fogalmát, melyeket meghatároz a törvény.
Forrás: adószabászat.hu