Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Hozzá kell szoknunk a könyvelési káoszhoz? Mert most ismét ez lett a nyugdíjváltozásból!

Az októberi bérszámfejtésnek a nyugdíjjárulékok elszámolásának változása miatt másodjára is nekifuthatnak a bérszámfejtők és könyvelők.  Ahol a régi szabályok szerint jártak el –miért is nem jártak volna el – mert nem voltak gondolatolvasók a programozók, s nem készítették el a bérszámfejtő szoftverhez a frissítést, és nem választották szét az állami nyugdíjalapnak és a magánkasszáknak járó járulékokat, azok megismételhetik a munkát. S mindezt igen gyorsan kell megismételni, mert az októberi fizetések utáni járulék-bevallási és fizetési kötelezettség határideje november 12-e. Aki késik, akár félmilliós mulasztási bírságot is kaphat.
A törvényalkotók természetesen nem gondoltak erre, s így visszamenőleges határidővel, az októberi munkabérekre vonatkozóan hozták meg döntésüket igen gyorsan. Azaz a 14 havi magánnyugdíj pénzári járulékok elvonásáról szóló törvényt, ami már az októberi fizetések alapján kiszámolt nyugdíjjárulékokra is vonatkozik. A lényeg, hogy mostantól jövő év végéig a munkaadók a nyugdíjpénztárakat megillető járulékot is arra az APEH-számlára kell befizetniük, aminek a bevételei az állami nyugdíjbiztosítót illetik meg.

Az erre vonatkozó törvénymódosító október 16-án került a parlament elé, a képviselők október 25-én szavaztak róla. A járulékok átirányításáról szóló törvényt november 2-án hirdették ki, harmadikán készültek el a tájékoztatók, az új nyomtatványok pedig a negyedikére virradó éjszaka kerültek fel az APEH honlapjára. S most nem a magántulajdon sérelmére térnénk ki, hanem hogy a cégeknél ekkor már régen elkészültek a bérszámfejtéssel a régi szabályok szerint.

A befizetés módosításáról azonnal lehetett értesíteni az ügyfeleket, de a bérszámfejtő háttér program módosítására még várni kellett. Hiszen az új elektronikus bevallási rendszer szerint minden egyes dolgozóhoz kapcsolódó nyomtatványt módosítani kell, majd azt beemelni ismét az összesítő nyomtatványba, s 12-e éjféli 12 óráig megpróbálni elektronikusan beküldeni. Ez ugyan pénteki napra esik, de joggal feltételezhető, hogy ebben a tömeges rohamban megint szétesik az APEH, vagy új nevén a NAV rendszere.

Most minden alkalmazottnak is új bérigazolásokat kell kiadni, ahol minden járulék az állami sorban szerepel, a magánnyugdíj kasszáknak utalt járulék sor pedig üresen marad.

Aki a javított papírokat nem adja le időben akár félmilliós mulasztási bírságot is kaphat, most feltehetően méltányosságból még türelmesebb lesz, ebben reménykedik a szakma.

Amint abban is reménykedünk, hogy a törvényalkotók nem ötletszerűen módosítgatnak visszamenőleg, melyek teljesítése komoly hatással vannak a munkavállalókra és a szabályokat betartani igyekvő szakmai munkatársakra is. Senki nem gondol arra az érdekeltek közül, hogy amit kitalálnak, azt végre is kell hajtani? Itt lenne az ideje!