Csongrád Megyei Iparszövetség

Súlyos bírságot kaphatnak a hazai vállalkozások

Jövő év május 25-ig van idejük a munkáltatóknak arra, hogy az általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR) megfelelően alakítsák át az adatkezelési elveiket.

Ha ez mégsem történne meg, akkor a hatóság az éves bevétel 4 százalékát is kiszabhatja büntetésként – mondta Szűcs László, a Réti, Antall és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje. Nem súlyos szabálysértés esetében viszont 2 százalék a büntetés mértéke, amely legfeljebb 4 millió euró lehet – írta a Világgazdaság.

Mivel minden cégnél megtalálhatók a dolgozói adatok, ezért gyakorlatilag minden munkaadót érint a változás. A munkáltatóknál sok estben olyan adatok is vannak, amelyekre nincs szüksége a működéséhez – a legtipikusabb példa erre a béradatok tárolása, amelyeket 50 évig meg kell őrizni, mivel később a nyugdíj összegét ebből számolják ki. A GDPR szerint viszont csak a jogosultság idejéig lehet megtartani ezeket az adatokat.

Az uniós szabályozás a mostani töredezett állapotot egységesíti.

Ha nem a jogszabályban megfelelően tárolják az adatokat, a hatósági bírság mellett az adatkezelés negatív hatásait (például adatlopás esetén) elszenvedő magánszemélyek polgári peres eljárásban sérelemdíjat követelhetnek a cégtől.

Forrás: http://inforadio.hu