Csongrád Megyei Iparszövetség

Folyamatos növekedésben vannak a legjobb kkv-k: de mi a siker kulcsa?

Folyamatos növekedés, magas bérek, sok EU-s pályázati támogatás; ez jellemzi a KKV TOP 100 listán szereplő cégeket, köztük a mezőgazdasági vállalkozásokat is – derül ki az Opten Kft. elemzéséből.

Az Opten Kft. idén is összeállította a KKV TOP 100 listát, amely a többségében magyar magánszemélyek által tulajdonolt legsikeresebb cégeket tartalmazza. A szakmai zsűri által felállított módszertan szerint a mezőgazdaság, ipar, építőipar, kereskedelem és szolgáltatás területén kutatták fel a 100-100 legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó vállalkozást. Bár a végleges listát csak a március 21-ei díjátadó gálán teszik közzé, az öt kategória legjobbjairól már most is sok minden tudható.

Az 5×100 céget elemezve kiderült például, hogy a sikeres cégek szinte kivétel nélkül folyamatos növekedésben vannak. Összesített árbevételüket 20 százalékkal tudták növelni. Még ennél is jelentősebben emelkedett a topcégek átlagos nyeresége, mely az előző évhez viszonyítva 61 százalékkal bővült. Kérdés persze, hogy az egyébként is pozitív hazai gazdasági környezetben hogyan lehetnek még az országos trendnél is ennyivel eredményesebbek ezek a cégek.

Az egyik ilyen tényező az alkalmazottak megbecsülése. A jó munkaerőt ugyanis se megszerezni, se megtartani nem könnyű napjainkban. A legjobb kkv-k az utóbbi évben már 10-15 százalékot is meghaladó mértékben emeltek a fizetéseken. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ez az 500 vállalkozás csupán társasági adó formájában több mint 13 milliárd forintot fizetett be az államkasszába. Ez az összeg azonban eltörpül az alkalmazottak béréhez kapcsolódó adók és járulékok formájában befizetett közel 100 milliárd forinthoz képest.

A siker egy másik fontos tényezője az európai uniós források bevonására való nyitottság volt.

A listán szereplő kkv-k több mint fele nyert EU-pályázatot az elmúlt öt évben, összesen közel 100 milliárd Ft összértékben. A nagyobb cégek tulajdonosai gyakran egyben ügyvezetők is, így a vállalatvezetés számukra nemcsak egy állás, hanem életmód is. Bevonják a családtagokat a cég működtetésébe, közösen élik meg a sikereket és küzdenek meg a kihívásokkal.

Forrás: Agroinform.hu