Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Nem tudnak kimászni a nyereségcsapdából a magyar iparvállalatok

2020. január 2.

Mi lenne a magyar gazdasággal, ha hirtelen kivonulnának a külföldi cégek? Ebbe jobb nem belegondolni, mert rövid távon elég nagy űr maradna utánuk. Ami azt illeti, Magyarországnál külföldi-függőbb ország nincs is ebből a szempontból Európában. Ez azt is jelenti, hogy egy kívülről alig látható, mégis hatalmas jelentőségű gazdasági verseny van az országon belül a külföldi és magyar cégek között. Az adatokból úgy tűnik, hogy a külföldiek nemcsak magasabb bért tudnak fizetni a hazai cégeknél, hanem nyereség is több marad náluk.

Szerencsére a közelmúltban jelentek meg a legfrissebb adatok a KSH honlapján, amelyekkel tovább lehet vezetni a korábban már elkezdett elemzésünket.

Nem minden ágazatot érint ugyanúgy a külföldiek nagy súlya. Ha az egy-egy szektor által termelt hozzáadott értéket – tehát az itt lecsapódó nyereséget és a kifizetett béreket – vesszük alapul, akkor csak négy olyan terület van, ahol a külföldiek vannak a fölényben: a távközlési-informatikai szektor, az apró bányászat, az energetika és a feldolgozóipar.

A magyarok az építőipart, a közműszektort és néhány gazdasági szempontból kevésbé releváns területet dominálnak, a logisztikában, a kereskedelemben és az ingatlanszektorban pedig kiegyenlítettebbek az erőviszonyok.

 

 

Ezért érdemes a feldolgozóiparra jobban koncentrálni, hiszen eleve ez a magyar gazdaság kulcságazata, és tartósan itt a legnagyobb a külföldi tulajdon aránya. A feldolgozóipari export nélkül nem jutna devizához az ország, ráadásul a szektornak átterjedő hatásai vannak a többi iparágban. A feldolgozóipari export terén különösen durva a külföldi fölény, a 250 főnél többet foglalkoztató nagyvállalatoknál 90 százalék a súlyuk (ez ráadásul jelentősen nőtt 2010-hez képest).

Ha a feldolgozóipari ágazatokban dolgozó alkalmazottak vagy a cégek számát nézzük, akkor nincs szó olyan nagy külföldi túlsúlyról. A közel ötvenezer magyar tulajdonú cégre kevesebb mint kétezer külföldi cég jut. Igaz, ezek a szektorban dolgozóknak már valamivel több mint a felének adnak munkát.

Az alábbi ábrákon a legnagyobb tulajdonos országok szerint rendeztük az adatokat – a magyar iparban a hagyományos globális iparhatalmak (USA, Japán, Németország, újabban Kína) telepedtek meg a legnagyobb cégekkel. A „többi külföldi” között a legnagyobb súllyal a magas színvonalú koreai, francia, izraeli és svájci tulajdonú cégek, illetve a kevésbé kiemelkedő osztrák beruházások súlya a legnagyobb.

 

 

Ennél jóval kevésbé kiegyensúlyozott a helyzet, ha az ugyanezen vállalatok által megtermelt hozzáadott értéket vagy az általuk megvalósított beruházásokat nézzük. Beruházásokban az egyharmadot sem éri el a magyar cégek aránya, és a hozzáadott értékben is csak azért tartják a lépést jobban, mert ugyanarról az országról van szó, tehát ugyanazon a munkaerőpiacon versengenek a munkavállalókért, ahol a sokkal fejlettebb külföldiek. Ezért hasonló posztra legalább megközelítőleg hasonló bért kell fizetniük, mint a külföldieknek – akik rendesen felfelé tolják a küszöböt.

 

 

A nyereség jelentős probléma a magyar cégeknél. A magyar iparvállalatok arra kényszerülnek, hogy a hozzáadott érték nagyobb részét kifizessék bérként, és csak a kisebb részből költhetnek olyan fejlesztésekre, amelyekkel érdemben termelékenyebbé válhatnának. Ez aztán konzerválja azt a kedvezőtlen a helyzetet, hogy a magyar cégek ugyanabban az iparágban átlagosan feleakkora bért tudnak csak fizetni, mint a külföldi vállalatok. Mivel kevesebb külföldi cég van, amelyek átlagosan sokkal nagyobbak, exportorientáltabbak és magasabb technológiai színvonalon termelnek, mint a magyarok, ezért érthető, hogy az átlagos bérszínvonal sokkal magasabb a külföldi vállalatoknál. A nyereség mértéke azonban még ennél is nagyobb mértékben múlja felül a magyar vállalatok szintjét.

Igaz, itt legalább látni némi kedvező trendet. A most megismert legfrissebb, 2017-es adatok alapján összességében sokat nőtt a magyar vállalatok nyereségessége, miközben a bérek növekedését aránylag féken tudták tartani. Ez azért is érdekes, mert ez az időszak volt a munkaerőhiány csúcspontja, és például a német cégeknél éppen fordított tendenciát lehetett megfigyelni.

 

 

Érdemes azt is megfigyelni, hogy a magyar állam és az amerikai GE nagyszabású alkujának a makrogazdasági adatokban is látható hatása volt, amit a 2015-ös csúcs amerikai nyereség jelez.^* Fontos szerepe van az itt látható folyamatokban az összetételhatásoknak, például az itthon működő kínai tulajdonú iparvállalatok között óriási súlya van a Borsodchemnek, amely gigantikus nyereséggel operál.

Persze a valóságot jobban leképezi, ha nemcsak a tulajdonos nemzetisége alapján csoportosítjuk a cégeket, hanem az üzleti teljesítményt is bevonjuk az elemzésbe. A magyar átlagot például csúnyán lehúzza rengeteg látszat- vagy alacsony hozzáadott értékű tevékenységet végző cég. Miközben van a magyar cégeknek is egy legfeljebb néhány száz vállalatból álló csoportja, amely adott esetben nemcsak az olcsóbb szegmensben versenyképes itthon vagy akár a globális piacon a külföldiekkel szemben, de ez az elkülönülés nem jön át az aggregált adatok szintjén. További probléma, hogy a külföldi cégek nyeresége a magyar adórendszer sajátosságai (azaz az EU-ban legalacsonyabb társasági nyereségadó) miatt nem minden esetben tükrözi a valós helyzetet.

Forrás: g7