Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Eddig csak egyszer történt ilyen a magyar nyugdíjasokkal – Jobban örülhetnek, mint eddig gondolták

Az első nyolc hónapban a nyugdíjasok esetében számolt infláció jócskán meghaladta a januári szokásos nyugdíjemelés mértékét, ami azt eredményezné, hogy 2020-ban az időskorúak relatíve rosszul járnak. A jelenlegi nyugdíjrendszer azonban ezt nem engedi, mivel ilyen esetekben életbe lép az automatikus kompenzáció novemberben. Bemutatjuk azonban, hogy ez a kompenzáció idén nem is akármilyen lesz, az elmúlt 10 évben erre csak egyszer volt eddig példa.

Jön a kompenzáció idén is…

A kormány minden év közepén, amikor benyújtja a következő évi költségvetést, meghatározza a következő évi inflációt és ezzel megegyező mértékben a januári nyugdíjemelés mértékét. Mivel azonban a kormánynak csak sejtése lehet az áremelkedés következő évi üteméről, de közben garantálni akarja azt, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne romoljon (vagyis a nyugdíjasok az inflációval megegyező összegű juttatás-emelkedésben részesüljenek), ezért a rendszerbe be van építve egy automatizmus, amely a törvény szerint így szól:

"a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az az évre tervezett infláció mértéket, akkor november hónapban – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni".

Mindemellett fontos kiegészítés, hogy a kiegészítő "nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének – a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott – várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét".

A Portfolio gyűjtése szerint 2011 óta, vagyis az elmúlt 10 évben 5 alkalommal fordult elő (2011, 2012, 2017, 2019 és 2020), hogy novemberben életbe lépett az automatikus nyugdíj-kompenzáció, mert a kormány az év elején alacsonyabb összegben emelt, mint a tényleges (illetve az év végén várható) infláció mértéke.

Nyugdíj-kompenzáció a gyakorlatban (%)
  januári emelés kiegészítő emelés novemberben
2011 3,8 0,5
2012 4,2 1,6
2017 1,6 0,8
2019 2,7 0,7
2020 2,8 1,2
Forrás: Portfolio  

… de nem is akárhogyan

A szerda reggel megjelent friss inflációs adattal ismertté vált az első nyolchavi infláció mértéke, amely kulcsfontosságú a nyugdíj-kompenzációs rendszer szempontjából. Miközben ugyanis az év elején 2,8%-os emelésben részesültek az időskorúak (és már év elején látható volt, hogy alulbecsüli a pénzromlás mértékét a kormány), számításaink szerint az első nyolchavi nyugdíjas infláció mértéke elérte a 4%-ot (január-augusztusban az árak egyébként 3,5%-kal nőttek, de mivel a nyugdíjas infláció magasabb, ezért a számításokhoz a 4%-ot kell használni).

ELDŐLT TEHÁT, HOGY NOVEMBERBEN 1,2%-OS PÓTLÓLAGOS NYUGDÍJEMELÉST KELL VÉGREHAJTANI, JANUÁR ELSEJÉRE VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL.

És mivel a megvalósult és várt emelés között nagyobb a különbség, mint 1 százalékpont (erre eddig csak egyszer volt példa az elmúlt 10 évben), ezért novemberben a nyugdíjasok kapnak 10 havi plusz pénzt egy összegben és novemberben, valamint decemberben emelt összeghez jutnak már eleve.

Cikkünk korábbi változatában tévesen állítottuk azt, hogy csak akkor épül be az emelés a nyugdíjemelésbe, ha 1%-nál magasabb az eltérés a várható és tervezett infláció között.

Farkas András nyugdíjszakértő is arra mutat rá legutóbbi cikkében, hogy a novemberi – és persze a decemberi – nyugdíj már az emelt összegben érkezik.

Az átlagnyugdíjban (142 ezer forintban) részesülő időskorú számára mindez a következőt jelenti majd:

  • Novemberben hozzájut a január-októberi időszakra eső plusz emeléshez, ami egy összegben 17 ezer forint lesz.
  • És novemberben emelkedik a nyugdíjas 143.700 forintra, 142 ezer forintról.
  • Valamint azzal, hogy a pótlólagos nyugdíjemelés beépül a nyugdíjasok ellátásába novemberben, 2021-ben is jobban járhatnak az időskorúak, ugyanis már erre a (novemberben és decemberben) megemelt összegű juttatásra rakódik a 2021-re betervezett 3%-os nyugdíjemelés. 2021 januárjában az időközben 143 700 forintra emelkedett átlagnyugdíjra rakódik a jövő évi 3%-os emelés, amiből 2021 januárjában 148 000 ezer forintos átlagnyugdíj adódik. 

Mennyibe kerül ez az államnak?

Ha abból indulunk ki, hogy a költségvetés havonta nyugellátásokra idén 298 milliárd forint körüli összeget költ, akkor az 1,2%-os plusz nyugdíjemelés egy hónapra 3,6 milliárd forintos plusz kiadást jelent, az egész évre vetítve pedig 43,2 milliárd forintnyi terven felüli kiadásról beszélünk.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy mivel a plusz nyugdíjemelés beépül a rendszerbe és így erre a magasabb bázisra számítják jövőre a nyugdíjakat, ez a 2021-es költségvetésben is plusz kiadást eredményez.

Ez a többlet nyugdíjkiadás pedig épp egy bizonytalan járványügyi helyzetben érkezik a jövő évi költségvetésbe, ami egyébként már most is 3 megoldással biztosít plusz forrást az időskorúak számára:

  • A kormány 4,8%-ra várja (jelenleg) a 2021-es GDP-növekedést, ami meghaladja a 3,5%-os, nyugdíjprémium kifizetését szabályozó szintet, vagyis életbe lép az automatizmus és extra juttatást kaphatnak ezen keresztül a nyugdíjasok. (Erre 53 milliárd forintot tervezett be a kormány.)
  • 3%-os inflációval számol a kormány, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyivel emelkednek januárban a nyugdíjak.
  • Mindezek mellett indul jövő februárban a 13. havi nyugdíj visszaépítése is jövőre, ahogyan azt Orbán Viktor bejelentette még áprilisban. 

Forrás: Portfolio