Csongrád Megyei Iparszövetség

Hazai vállalkozásoknak nyújt segítséget az NHP Hajrá

Az idei évben is folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által indított Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá). A konstrukció keretén belül hazai kkv-k vehetnek fel kedvező kamatozású hitelt céljaik megvalósítására, tavaly április óta már 21 ezer kis- vagy középvállalkozás élt a lehetőséggel. Az eredetileg elkülönített 1500 milliárd forintos keretösszeget tavaly év végére csaknem teljesen kihasználták a vállalkozások, de a jegybank novemberben további 1000 milliárd forintos bővítésről döntött, annak érdekében, hogy 2021-ben is hathatós támogatást nyújtson a magyarországi kkv-szektor versenyképességének megőrzéséhez és további erősítéséhez.

Az NHP Hajrá sikere

Tavaly mintegy 21 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás összesen 1 473 milliárd forintnyi kedvező finanszírozáshoz jutott az NHP Hajrának köszönhetően. A program népszerűségét látva a jegybank Monetáris Tanácsa november 17-i döntésével az eredetileg 1500 milliárd forintban meghatározott keretösszeget további 1000 milliárd forinttal bővítette ki.

Így 2021-ben még több magyarországi vállalkozás juthat segítséghez az NHP konstrukció keretében elérhető hitelek révén.

A megkötött hitelszerződések 21 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 56 százaléka forgóeszközhitel, 13 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódik. A források háromnegyede a kereskedelem, feldolgozóipar, ingatlanügyletek, mezőgazdaság és építőipar ágazatokban működő vállalkozásokhoz került.

Az igénylők között a középvállalatok mellett szignifikánsan jelen vannak a kisebb szereplők is, a források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada pedig kisvállalkozásokhoz került.

Új fejezet a Növekedési Hitelprogramban

A Növekedési Hitelprogramot 2013 óta működteti a Magyar Nemzeti Bank a hazai kkv-k hitelhez jutásának támogatása érdekében. Az NHP Hajrá ennek a programnak a legújabb konstrukciója, amely 2020 áprilisától segíti a kkv-kat a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésében.

Az NHP Hajrában az egy vállalkozás által minimálisan felvehető összeg 1 millió, a maximális pedig 20 milliárd forint.

A hitel kamata legfeljebb 2,5% lehet, ami fix, tehát változatlan marad a futamidő végéig. Az igénylő kkv-k számára kedvező lehet az is, hogy a bank a kamaton felül nem számíthat fel egyéb díjat, jutalékot, költséget (csak harmadik személynek fizetendő költséget, pl. közjegyző, értékbecslő), ráadásul ingyenesen bármikor előtörleszthető a hitel részlegesen, vagy akár teljesen is.

Az ingatlanvásárlással és -fejlesztéssel kapcsolatos beruházásokra 20 évre is fel lehet venni hitelt, a forgóeszközhitelnél és a támogatások előfinanszírozásánál 3 év a maximális futamidő. A hosszabb beruházásoknál segítséget jelent, hogy az egyes hitelrészek lehívására a szerződéskötést követő 3 éven belül van lehetőség.

Hitelt az MNB közvetlenül nem nyújt, azokat a kereskedelmi bankoknál igényelhetik a vállalkozások (lízing típusú finanszírozást emellett pénzügyi vállalkozások is nyújtanak). 300 millió forint alatti igénylések esetén 10 munkanapon belül meg kell történnie a hitelbírálatnak a hiánytalan kérelem beérkezésétől számítva.

NHP Hajrá hitelt magyarországi székhellyel rendelkező egyéni vagy társas vállalkozások (pl.: kft., nyrt., zrt., bt., egyéni vállalkozás, őstermelő) igényelhetnek.

Az NHP Hajrá keretében felvett beruházási hitel elkölthető a vállalkozás üzleti tevékenységéhez kapcsolódó eszközök, gépek, járművek, berendezések vásárlására (akár lízing formájában is), kapacitásfejlesztésre, valamint ingatlanok építésére, vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, sőt akár egy másik vállalkozás megvásárlására is.

A forgóeszközhitel lényegében szabadon használható a vállalkozás működési kiadásainak fedezésére, így például készletek és vevőkövetelések finanszírozására vagy akár munkabérek kifizetésére. Lehetőség van továbbá már elnyert, de folyósításra csak később kerülő EU-s vagy hazai költségvetési támogatások előfinanszírozására is.

2021: Nem áll meg az NHP Hajrá

A konstrukció népszerű lett a kkv-k körében, feltehetően a széleskörű felhasználási lehetőségeknek és a kedvező feltételeknek köszönhetően, ezért is volt szükség a hitelkeret kibővítésére.

Az MNB idén is támogatja a vállalkozások stabil működését és növekedését.

A koronavírus-járvány okozta változások megnehezítik az életet, de számos magyar vállalkozás számára új gazdasági lehetőségeket kínálhatnak. A friss ötletek megvalósításában pedig szintén kulcsszerepe lehet az NHP Hajrá konstrukció keretében elérhető kedvezményes és rugalmasan felhasználható forrásoknak.

Forrás: VG