Csongrád Megyei Iparszövetség

Csath Magdolna: Még mindig a német érték fele alatt van a magyar termelékenység

A teljes üzleti szektorban a cégméret növekedésével nő a termelékenység Magyarországon, de így is lényegében a német érték fele alatt marad – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Csath Magdolna, közgazdász. A német vállalatokhoz képest az idehaza működő, több mint 250 főt foglalkoztató nagyvállalatok termelékenysége is alacsony, a német érték csupán 46,1 százaléka. A termelékenység javítását jelentősen segítené az adatok gyűjtésének és elemzésének általános gyakorlattá válása, a tényalapú döntéshozatal, a vevőkkel és beszállítókkal való digitális kapcsolatok kialakítása. Hozzátette, az MNB 330 pontos versenyképességi programját célszerű lenne további intézmények és szakmai műhelyek bevonásával nemzetgazdasági szintű versenyképességnövelő stratégiává továbbfejleszteni.

Mekkora a hazai és nyugat-európai KKV szektor termelékenysége közötti különbség?

Ha megengedi, én kiterjeszteném a kérdést a gazdaság egészére, hiszen a termelékenység-növelés a versenyképesség javítás egyik fontos feltétele, ami ráadásul nemcsak a cégmérettel, hanem az ágazati szerkezettel is összefügg.

Az Eurostat által általánosan használt termelékenységi mutató az úgynevezett valós munkatermelékenység (apparent labour productivity), amelyet az egy foglalkoztatott által előállított bruttó hozzáadott értékkel mér, és 1000 euroban fejez ki.

A 2018 évi adatok szerint, ez az érték a teljes magyar gazdaságra 25,2 ezer euro, míg a cseh érték 29,7 ezer euro, az osztrák viszont 68,9 ezer euro. Vagyis a magyar gazdaság általános termelékenysége az osztrák érték csupán 36,6 százaléka.

Mit látni ágazati szinten?

Ha az ágazatokat is megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy a legmagasabb érték – 72,4 ezer euro – a gyógyszeriparban van, viszont a gyógyszeripar a teljes ipar csupán 2,7 százalékát teszi ki. Továbbá a gyógyszeripar termelékenysége is alacsonyabb nálunk, mint például Ausztriában, ahol 128,2 ezer euro ez a szám. Ennek a magyar csupán 56,5 százaléka.

Bár ez az arány jobb, mint a többi ágazat esetén.

Ha pedig a cégméretek szerint vizsgáljuk a termelékenység szintjét, akkor – néhány kiemelt ágazat esetén – a táblázat szerinti érdekes összefüggéseket találjuk.

Az infokommunikáció adatai azért fontosak, mivel a digitalizáció sikeréhez ez az ágazat jelentősen járul hozzá.

 Valós termelékenység (Bruttó hozzáadott érték, GVA / fő, 1000 euro) ágazatonként és cégméretenként, 2018

Ország cégméret Teljes üzleti szektor Feldolgozó-ipar Építőipar Info-kommunikáció
Magyarország (ezer euro)        
0-9 fő 15,6 13,7 14,5 15,5
10-19 fő 22,7 16,7 20,4 30,0
20-49 fő 23,9 19,5 25,6 32,9
50-249 fő 27,5 25,1 33,1 53,5
250 fő fölött 35,1 44,4 53,6 62,8
A magyar érték a német érték százalékában (százalék)        
0-9 fő 36,2 34,9 37,8 30,3
10-19 fő 53,2 35,9 45,7 46,8
20-49 fő 49,8 38,3 47,5 54,9
50-249 fő 48,1 41,2 52,5 66,5
250 fő fölött 46,1 45,5 69,4 57,2
  Forrás: Eurostat alapján saját számítás

A táblázatban az első 5 sor az ötféle vállalati méretet jellemző termelékenységi adatokat tartalmazza, a második öt pedig azok százalékos arányát a megfelelő német adathoz viszonyítva. Azért a német adatokkal dolgozunk, mert az osztrák adatok, cégméret szerinti bontásban nem állnak rendelkezésre.

Melyek a legérdekesebb összefüggések?

A következőkre kell felfigyelnünk. A teljes üzleti szektorban a cégméret növekedésével nő a termelékenység, de így is a 10-19 fős cégcsoport kivételével, a német érték 50 százaléka alatt marad.

A 0-9 fős mikrovállalkozások után az arányt tekintve a 250 fő fölött foglalkoztató nagyvállalatok termelékenysége a legalacsonyabb, a német érték csupán 46,1 százaléka.

Az ágazatok között a legnagyobb tudástartalmú infokommunikációs ágazat termelékenysége a legmagasabb, és itt is a cégméret csökkenésével csökken a termelékenység. Ebben az ágazatban a némethez viszonyítva az 50-249 főt foglalkoztató közepes méretű cégek termelékenysége a legjobb, a német érték 66,5 százaléka.

A legalacsonyabb termelékenységi szint, azaz bruttó hozzáadott érték előállítás a feldolgozóiparban van, ahol a mikrocégek a német érték 34,9, de nagyok is csak 45,5 százalékát érik el.

Az adatokból egyrészt az következik, hogy a termelékenység, amely a versenyképesség egyik fontos feltétele Magyarországon alacsony. Az is látható, hogy ez nemcsak a KKV szektorra, vagy – utalva a mikrocégekre is  –  MKKV szektorra, hanem a nagyvállalatokra is igaz. De jelentős különbségek vannak az ágazatok között is.

Milyen okokra vezethető vissza mindez?

Az okok között leginkább az alacsony innovációs és tudásszintet, az alacsony digitalizáltságot és a menedzsment és szervezési módszerek problémáit sejthetjük.

Végső soron azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az alacsony termelékenységi szint, a versenyképességben és fejlettségben utolérendő fejlett országokhoz képest, nálunk az egész gazdaságra jellemző.

Még a digitalizáció szempontjából kiemelten fontos infokommunikációs ágazat termelékenysége is alacsony nemzetközi összehasonlításban.

Tegyük hozzá, hogy a nemzetközi összehasonlítás cégméret és ágazat szerint csak 2018-ig áll rendelkezésre, azóta az adatok javulhattak, bár valószínűleg ez igaz minden országra.

Fontos az is, hogy itt átlagszámokról van szó, és mélyebb bontás esetén találhatunk az átlagtól való pozitív eltéréseket is. Például, ahogy korábban említettük,  a feldolgozóiparon belül a gyógyszeripar adatai jobbak, igaz a gyógyszeripar aránya alacsony az iparon belül.

Milyen kulcstényezőkkel lehetne növelni a KKV-k és a teljes gazdaság termelékenységét?

Szerintem a kulcskérdés egyrészről a hozzáadott érték növelése nagyobb tudástartalommal, több innovációval.

Másrészt korszerűbb menedzsment, szervezeti és erőforrásgazdálkodási módszerekre is szükség lenne.  A termelékenységet ugyanis visszafogja, ha nem gazdálkodunk a lehető leghatékonyabban anyaggal, energiával, gépekkel, térrel és a legfőbb értékekkel az emberrel, a tudással.

Korunk legfontosabb termelékenység javítási eszköze pedig a digitalizáció.

Milyen digitális újításokat tart a legfontosabbnak?

Szeretném azzal kezdeni, hogy a digitalizáció eszköz és nem cél. Igaz fontos eszköz a termelékenység javításához és a versenyképesség növeléséhez.

Ugyanakkor a digitalizáció jelentős befektetéseket igényel, megtérülése pedig nem túl gyors, sőt kockázatos is lehet.

Ezért a kisebb cégek könnyen kerülhetnek hátrányba, pedig mint az előbbi adatokból láttuk, termelékenységük növelését segíthetné az okos digitalizáció.

Indokolt ezért az állami támogatás a kiscégek digitalizációjához.

De hangsúlyoznunk kell, hogy nem elég a digitális technológiák megszerzése, és az ehhez nyújtott állami támogatás. A kulcs a sikeres hasznosítás, mivel csak ez biztosítja a beruházások megtérülését, a termelékenység emelkedését. Ehhez viszont sok új tudásra van szükség.

A termelékenység javítását jelentősen segítené például az adatok gyűjtésének és elemzésének általános gyakorlattá válása, a tényalapú döntéshozatal, a vevőkkel és beszállítókkal való digitális kapcsolatok kialakítása.

Ez újfajta szervezési és menedzsment módszereket, más szervezeti kultúrát igényel. A digitalizáció, az algoritmusok például nem ismerik a részlegek közötti „falakat”, az úgynevezett „silókat”, a céget csak rendszerként tudják kezelni. Szükség van ezért a hierarchiák lebontására, a függőleges mellett a vízszintes kapcsolatok és általában a problémamegoldó képesség erősítésére.

Mit gondol a „big data” szerepéről?

Jelenleg a céges tervezést, elemzést, ellenőrzést segítő „big data”, azaz nagy adattömegek elemzése a KKV szektorban – a mikrocégekre nincs adat – a cégek 5,9 százalékára jellemző. Sajnos a nagyvállalatok közül is csupán 16,5 százalék alkalmazza a „big data” kínálta lehetőségeket. A német érték viszont 34 százalék.

Azt gondolom, hogy gyorsított képzésre és továbbképzésre lenne szükség minden cégnél, és a cégen belül minden szinten, beleértve a legfelsőbb vezetést is, hiszen ha a legfelsőbb vezetés nem tekinti szívügyének a digitalizációt, akkor nem is várható annak gyors és főleg hatékony cégen belüli elterjedése.

Az MNB által összeállított 330 pontos versenyképességi programnak Ön szerint melyik az az öt legfontosabb pontja, amely nagy hatással lehetne a versenyképesség javulására?

Az MNB 330 pontos versenyképességi programjának legnagyobb érdeme az átfogó jelleg, a rendszerszemlélet. Hátránya viszont, hogy nem tekinthető stratégiának, hiszen nem fogalmaz meg egy adott idő múlva elérendő világos jövőképet, nem részletezi a javaslatok megvalósítását biztosító akciókat, és főleg nem tartalmazza a szükséges erőforrásokat és az akciók megvalósítását biztosító intézményi felelősséget.

Ezért szükség lenne a tanulmány továbbfejlesztésére, további részletek kidolgozására, és főleg egy komoly szakmai vitára a megfogalmazott irányokkal kapcsolatban.

Én a legfontosabb öt javaslatnak a tudásalapú társadalom megvalósítását, a kutatás-fejlesztés és innováció erősségét, az állami hatékonyság javítását, a KKV szektor – bár jó lenne az MKKV szektorról beszélni –  fejlesztésének teendőit és a területi felzárkóztatást tartom.

Mennyire függnek egymástól ezen területek?

Ezek a témakörök szorosan összefüggenek: fejlesztés és innováció nélkül nem lehet tudásalapú gazdaságot építeni, a regionális felzárkóztatás nem képzelhető el erős és dinamikusan fejlődő MKKV szektor nélkül.

Itt rögtön megjegyezném, hogy mikrocégek, közöttük is a “start-up” vállalkozások képezik a legdinamikusabb gazdasági szegmenst, ráadásul – normális piaci körülmények között – a foglalkoztatást is a leggyorsabban bővítik. 

Az Eurostat legutóbbi adatai szerint Magyarországon a mikrocégek az összes vállalkozás 94,1 százalékát teszik ki (EU-s átlag 93 százalék), a munkavállalók 32,6 százalékát foglalkoztatják (EU-s átlag 29,7 százalék), és a hozzáadott érték 18,7 százalékát állítják elő (EU-s átlag 20,8 százalék).

Nagyon fontos az MNB tanulmányban is kiemelt állami hatékonyság javítás is, hiszen minél jobban gazdálkodik az állam a rendelkezésre álló erőforrásokkal, minél hatékonyabb beruházásokat valósít meg, annál több fejlesztésre jut finanszírozási forrás.

Összefoglalva azt lehet megállapítani, hogy az MNB tanulmánya rendkívül fontos témákat feszeget. Ezért célszerű lenne további intézmények és szakmai műhelyek bevonásával nemzetgazdasági szintű versenyképességnövelő stratégiává továbbfejleszteni.

Nemrég megjelent egy könyve: Fejlődési csapdaveszély a pandémia után. Milyen tényezők veszélyeztetik leginkább Magyarország gazdasági fejlődését?

A „Fejlődési csapdaveszély a pandémia után” című most megjelent könyvem arra keresi a választ, hogy hogyan kerülheti el Magyarország a fejlődési csapdába kerülést. Hangsúlyozom, fejlődési és nem növekedési csapdáról beszélek.

A növekedési csapdaelmélet azzal foglalkozik, hogy mire van szükség ahhoz, hogy egy ország egy főre jutó GDP értéke ne rekedjen meg a 10-12 ezer dollár körüli értéken, hanem folyamatosan növekedjék.

A magyar érték 2020-ban 12640 euro piaci értéken. 2000-hez képest ez 59,8 százalékos növekedés. Érdekességként a lengyel érték 2000-ről 2020-ra 96,6 százalékkal bővült. (Eurostat adatok).

Viszont az egy főre jutó GDP alakulása nem elég a fejlettségi állapot méréséhez, hiszen a fejlettség több, mint növekedés.

A könyvben ezért fejlettségi mutatókat vetek össze növekedési mutatókkal. Azt bizonyítom, hogy a növekedési mutatók, mint például a GDP és az egy főre jutó GDP növekedése, vagy a GDP arányos beruházások tekintetében sokkal jobban állunk, mint a fejlettségi mutatók esetében, amiből két következtetést vonhatunk le.

Egyrészt a gazdasági növekedés nem jár nálunk együtt elegendő társadalmi haladással, a tudás- és az egészségszint emelkedésével, a korszerű technológiák, például a digitalizáció társadalmasodásával.

Másrészt, ha nem javítjuk fejlettségi mutatóinkat, az a jövő gazdasági növekedését is gátolni fogja.

Például az Eurostat legutóbbi adatai szerint Magyarországon az alapszintnél magasabb digitális tudással csupán a lakosság 25 százaléka rendelkezik. Az EU-s átlag 31 százalék.

Mekkorák a kor szerinti különbségek?

Rendkívül nagyok a kor szerinti és a regionális különbségek. Az 55-74 éves korcsoportban már csak 8 százalék rendelkezik alapszint feletti digitális képességgel.

Éppen azért nem indokolt a felnőttképzésre igénybe vehető diákhitel felső korhatárát 55 évnél meghúzni, hiszen éppen az 55 év felettiek esetén, akik egyébként még aktív munkavállalók, alacsony például a digitális tudásszint.

A könyvben további tudás mutatókat is elemzek, és arra hívom fel a figyelmet, hogy ha nem javítjuk ezen fejlettségi mutatóink értékét, az nemcsak a gazdasági növekedést fogja a jövőben gátolni, hanem fejlettségi csapdába is kerülhetünk.

Forrás: Növekedés.hu