Csongrád Megyei Iparszövetség

Bérstatisztikák Magyarországon: sírjunk vagy nevessünk?

Néhány évvel ezelőtt számos közgazdász hívta fel a figyelmet arra, hogy a hazai bérnövekedést illetően az egyes statisztikák gyökeresen eltérő képet mutatnak. Ezt követően sokan arra számítottak, hogy a helyzet javulni fog, s az egyes bérstatisztikák közötti ellentmondás idővel egyre csökken. Ám ennek éppen az ellenkezője történt, s a helyzet ma már rosszabb, mint valaha. A reálbérek növekedésében az elmúlt tíz évre vonatkozóan az egyes statisztikák elképesztően nagy – közel háromszoros – különbséget jeleznek: 19%-ot mutat az egyik, és 58%-ot a másik statisztika.
 

A hazai béralakulás mértékéről alapvetően kétféle forrásból nyerhetünk információt:

  • egyfelől az úgynevezett intézményi–munkaügyi statisztikákból (IMS),
  • másfelől pedig a nemzeti számlákból (NSZ).

A bérfolyamatokról leggyorsabban az intézményi statisztikák alapján tájékozódhatunk, hiszen ezek havi gyakorisággal közölnek információt a bérek változásáról, így nem meglepő, hogy ezek a statisztikák képezik az ún. „headline” adatokat, s jelennek meg rendszeresen a gazdasági híradásokban. Az IMS esetében a havi keresetek forrása 2019–től a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett járulék-bevallás, és az adatok a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásokat illetően teljes körűek. Az IMS statisztikák az 5 fő alatti vállalkozások, valamint a részmunkaidőben dolgozók kereseti adatait nem tartalmazzák.

Ezzel szemben a nemzeti számlás adatokon alapuló bérstatisztikák a GDP jövedelmi oldalán a gazdaság egészében megjelenő bértömegből és a keresők számából (wage and salary earners) vezetik le az egy munkavállalóra jutó bér alakulását. Az adatok, amelyeket a nemzeti számlák európai rendszere (European System of Accounts – ESA) módszertana szerint állítanak elő, nemzetközi összehasonlításra alkalmasak, ezért a tudományos kutatások alapjául is szolgálnak. Az NSZ adatok jelennek meg a nemzetközi adatbázisokban, így például az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága által felügyelt Ameco adatbázisban.

BÁR AZ IMS ÉS NSZ STATISZTIKA ELTÉRŐ MÓDSZERTANON ALAPUL, S KÜLÖNBÖZIK A LEFEDETT GAZDASÁGI EGYSÉGEK KÖRE IS, RACIONÁLISAN MÉGIS AZT VÁRHATJUK, HOGY MINDKETTŐ MEGFELELŐ ÉS KONZISZTENS INFORMÁCIÓT NYÚJT A TÉNYLEGES BÉRFOLYAMATOKRÓL.

Egy piacgazdaságban a bérek változása a gazdaság egyes szektoraiban (például az IMS által megfigyelt 5 fő feletti és nem megfigyelt 5 fő alatti vállalkozások esetében) a munkaerő szabad áramlása következtében számottevően és tartósan nem szakadhat el egymástól, így a bérfolyamatok tekintetében elvileg bármelyik statisztikára támaszkodhatunk. Mindkét statisztika esetén hozzávetőlegesen ugyanazt, a gazdaságban végbement valós bérváltozást jól tükröző eredményt kell kapnunk.

A reálbérek növekedése Magyarországon az intézményi-munkaügyi statisztika (IMS) és a nemzeti számlák (NSZ) alapján (százalék, CPI)

dedak istvan berek 1
Forrás: KSH, Ameco

Mint az ábrán láthatjuk, az országos bérhelyzet alakulását bemutató statisztikák között 2000-2010 között rendkívül szoros összhang volt, az eltérés tíz év viszonylatában csupán néhány százalékpont. Az elmúlt évtizedre vonatkozóan viszont ez az összhang teljesen szétesett. Az olló a kétféle bérstatisztika között rendkívül tágra nyílt, és az IMS statisztikák a 2010-2020 közötti időszak egészére közel 40 százalékponttal nagyobb reálbérnövekedést mutatnak, mint a nemzeti számlákon alapuló adatok. Kicsit markánsabban fogalmazva: az eltérés 2020–ra olyan mértékűre duzzadt, hogy az intézményi és a nemzeti számlás béradatok ma már köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Egy kis elmélet

Ahhoz, hogy a valós béralakulásról legalább megközelítő képet kaphassunk, első lépésben érdemes a közgazdasági elmélet felé fordulni, ugyanis a gazdaság egészét tekintve a bérnövekedés mértékét szigorú makrogazdasági törvények szabályozzák, amelyet az alábbi egyenlettel fejezhetünk ki:

dedak istvan berek 2

A bérnövekedést leíró fenti képlettel kapcsolatosan először is azt érdemes megjegyezni, hogy az egyenlet a bérhányad definíciójából következő makrogazdasági azonosság, vagyis bármi is történik a gazdaságban, minden körülmények között fennáll.

Továbbá, az egyenlet alapján a reálbérek változását négy tényező határozza meg:

  • a termelékenység alakulása,
  • a GDP-deflátor és a fogyasztói árindex (CPI) különbsége (amelyet a zárójelben lévő tag fejez ki),
  • a bérhányad változása,
  • valamint a bérek utáni járulékok változása.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ez utóbbi három tényező a bérek alakulását tartósan nem képes befolyásolni, hatásuk csupán átmeneti lehet. A GDP-deflátor tartósan nem szakadhat el a CPI-től, a szocho mértékét nem lehet határtalanul csökkenteni, mert az a nyugdíj és egészségügyi kiadások (TB alapok) finanszírozási forrását jelenti, és a bérhányad sem emelkedhet akármeddig, mert az a vállalati jövedelmezőség permanens romlását idézné elő. Mindebből egyenesen következik, hogy a tartós bérnövekedésnek egyetlen motorja van, s az nem más, mint a termelékenység növekedése.

A bérnövekedésnek ez a motorja azonban rendkívül alacsony fordulatszámon pörgött az elmúlt tíz évben, ugyanis a termelékenység növekedése éves átlagban alig-alig érte el az egy százalékot – vagyis 10%-os termelékenységnövekedés áll szemben az 58%–os IMS reálbérnövekedéssel –, s ez alapján rögtön gyaníthatjuk, hogy a nagy magyar bérrobbanás valóságtartamát illetően valami nagyon nincs rendben.

Vissza a bérfolyamatokhoz

Ha az elmúlt tíz évben a reálbérek valóban az IMS statisztikákban jelzett 58%-os kimagasló ütemben nőttek, akkor ez az (1) egyenlet alapján – figyelembe véve, hogy a szocho változásának mértéke adott, továbbá az árindexek és a GDP/foglalkoztatottak növekedési üteme szintén adottak – azt jelenti, hogy a bérhányadnak 71%-nak kellene lennie. Ez az érték viszont elképesztően magas, messze meghaladná a régiós átlagot (58%), az EU átlagát (62%), és jelentősen elszakadna a korábbi saját historikus átlagunktól is (57%).

Mindemellett, ha azt állítjuk, hogy a bérrobbanást tükröző 58%-os reálbérnövekedés valóban megtörtént, akkor – a magyar gazdaság gyenge termelékenység-növekedéséből következően – egyúttal rögtön a következőket is állítjuk:

  • Magyarország világviszonylatban azon néhány ország közé tartozik, ahol a vállalkozások bruttó jövedelme (egész pontosan az amortizációt is magába foglaló ún. működési eredmény – operating surplus) olyan kicsi, hogy nem éri el a GDP 30 százalékát;
  • a vállalkozások bruttó jövedelme 2020-ban (vagy akár a Covid-válság előtti évben, 2019-ben) reálértékben számítva lényegesen kisebb volt, mint tíz évvel korábban;
  • a vállalkozásoknak a költségeikhez viszonyított nyeresége – azaz a haszonkulcs vagy árrés, amelyet a vállalkozások alkalmaznak – napjainkban mindössze harmad akkora, mint tíz évvel ezelőtt.

Mivel a fenti állítások külön-külön is jóval túlmutatnak azon, mint amit a közgazdasági racionalitás minimumára támaszkodva le lehetne nyelni, ezért nem csak azt mondhatjuk, hogy az IMS statisztikákban jelzett 58%-os reálbérnövekedés semmiképpen sem tükrözheti a hazai bérfolyamatokat, hanem egyúttal rögtön azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az elmúlt tíz év valós bérnövekedése ennek a mértéknek még csak a közelében sem lehet.

Ahhoz, hogy a valós béralakulásról a fentieknél pontosabb képet kaphassunk, néhány kontrollváltozó alakulását érdemes szemügyre venni.

Az egyik kézenfekvő kontrollváltozóként a háztartások egy főre jutó fogyasztásának alakulása szolgálhat, hiszen a fogyasztási kiadások rendkívül szorosan együtt mozognak a bérek alakulásával. Mivel azonban a foglalkoztatottak száma az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett, miközben a népesség csökkent, ezért az átlagbér és az egy főre jutó fogyasztás összehasonlítása jelentős torzítást tartalmaz. Ezt a torzítást elkerülhetjük akkor, ha az egy foglalkoztatottra (illetve az egy főre) jutó értékek helyett a bértömeg alakulását a háztartások összes fogyasztási kiadásának változásával vetjük össze, melyet a következő ábra szemléltet.

A reálbértömeg és a fogyasztási kiadások reálértékének változása 2010-2020 között (százalék, CPI)

dedak istvan berek 3
Forrás: KSH, Ameco

A háztartások fogyasztási kiadásain kívül természetesen más kontrollváltozókat is érdemes vizsgálni, s egy újabb kontrollváltozó lehet a munkáltatóknak a bérek után fizetett szociális hozzájárulási adója, röviden szocho. Mivel a a szocho reálértékét

  • a reálbérek,
  • az adókulcs,
  • valamint a foglalkoztatottak száma

határozza meg, ezért a szocho-bevétel változásából – figyelembe véve a foglalkoztatottak számában és az adókulcsban bekövetkezett változásokat – következtetni tudunk a reálbérek alakulására.

További kontrollváltozóként szolgálhat a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási– és munkaerőpiaci járulék. Ennek a kontrollváltozónak a legfőbb előnyét a stabilitása adja, ugyanis a járulékkulcs mértéke az elmúlt 10 évben mindössze egyszer változott (2012-ben) és akkor is csupán egy százalékpontot. További előnye, hogy a fizetett járulékok összege nem csak a gazdasági szereplők összességére (munkavállalók, egyéni vállalkozók stb.), hanem részletes bontásban is – például kizárólag a munkavállalókra vonatkozóan – rendelkezésre áll.

A kontrollváltozókból származó reálbérnövekedés eredményeit, valamint az IMS és NSZ statisztikákban szereplő reálbérnövekedést a következő ábra mutatja.

Az NSZ és IMS statisztikákban szereplő reálbérek, valamint a szocho és az egészségbiztosítási– és  munkaerőpiaci járulék (EMJ) kontrollváltozók által implikált reálbérnövekedés Magyarországon 2010-2020 között (százalék, CPI)

dedak kontrollvaltozo
Forrás: KSH, Ameco

Az IMS által jelzett reálbérek számára mindhárom kontrollváltozó üzenete egyértelmű és világos:

A VALÓS BÉRNÖVEKEDÉS AZ IMS-BEN MEGJELENŐ 58%-NÁL LÉNYEGESEN KISEBB LEHETETT,

ami teljes összhangban van azzal az eredménnyel, amelyet kizárólag az elméleti összefüggésekre támaszkodva sejteni lehetett..

A szocho és az EMJ kontrollváltozók alapján viszont úgy tűnik, hogy az NSZ statisztikák a reálbérek növekedését 11-14 százalékponttal alábecsülhették, bár ezt a háztartások fogyasztási kiadásainak alakulása egyáltalán nem támasztja alá. Figyelembe véve azonban, hogy a vizsgált kontrollváltozók közül közgazdasági szempontból a fogyasztás alakulása tekinthető a legkevésbé megbízhatónak – hiszen a fogyasztást a bérek alakulása mellett számos más tényező is befolyásolja –, ezért a másik két kontrollváltozóra támaszkodva azt mondhatjuk, hogy a tényleges reálbérnövekedés valahol 30%-33% körül lehetett az ominózus időszakban.

Tekintettel arra, hogy a gazdasági híradások alapjául az IMS adatok szolgálnak, ez egyúttal azt is jelenti, hogy Magyarország közvéleménye az elmúlt tíz évben közel kétszer akkora reálbérnövekedésről értesülhetett, mint ami valójában megtörtént. A közelmúltban sokat emlegetett magyar bérrobbanásnak a jelentős része ezért nem több, mint puszta illúzió, melynek tükrében a néhány alapvető élelmiszer árának befagyasztását célzó kormányzati intézkedés már nem is olyan meglepő.

Forrás: Portfolio