Csongrád Megyei Iparszövetség

Bokros Lajos: A rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon

A volt pénzügyminiszter szerint a piactorzítás veszteségei olyan szintet kezdenek elérni, ami akár szétverheti mind a költségvetést, mind az alapellátást.

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter adott interjút a Népszavának. A közgazdász Orbán Viktor 12 éves kormányzárását úgy értékelte, hogy bár a járvány miatt nehéz a mérleget megvonni, de az biztos, hogy a válaszlépések túlzottan nagymértékű és mindenkire kiterjedő, általános költségvetési támogatásokat kínáltak.

A törlesztési moratórium például teljesen felesleges és káros volt, mert egyáltalán nem igaz, hogy abban az időszakban mindenki jövedelemhiányban szenvedett volna.

A volt bankár szerint az is teljesen közömbös, hogy milyen a hitelintézetek tulajdonosainak nemzetisége, mert ezeknek a speciális vállalkozásoknak nem a tulajdonosok, hanem elsősorban a betétesek érdekében szükséges tevékenykedniük. Az elsődleges cél nem a nyereség, hanem a fizetőképesség mindenáron való megőrzése.

A nacionalisták azonban nem értik ezt.

Fiskális és monetáris költekezés

Bokros szerint a jegybank szinte korlátlanul szaporította a pénzt, ami nemcsak fölösleges, hanem káros is volt. Előre tudható volt, hogy az általános és túlzó könnyítésnek erőteljes inflációnövelő hatása lesz.

 

A felelőtlen és fölösleges fiskális túlköltekezés további növelése hihetetlen mértékű adósságállomány-növekedést okozott a hasonló úton járó Egyesült Államoktól kezdve Magyarországig szerte a világon. A gazdasági ciklust erősítő, úgynevezett prociklikus gazdaságpolitika hibás.

Az inflációról elmondta, annak itthon egyidejűleg legalább öt oka van.

  • A nagymértékű költségvetési túlköltekezés.
  • A jegybank túlságosan laza monetáris politikát folytatott. Az alapkamatot mesterségesen alacsonyan tartották, s emellett a pénzkínálatot túlságosan gyorsan felszaporították.
  • A fedezetlen bérkiáramlás és béremelés, beleértve a minimálbér növelését is.
  • Az importált energiahordozók árának nagyfokú ingadozása. Ha a világpiaci árak jelentős mértékben növekednek, akkor nem csoda, hogy a hazai árak emelkedni fognak.
  • Végül, de nem utolsósorban a forint gyengesége miatt tovább emelkedik a külföldről behozott termékek forintban kifejezett ára.

A várakozások is elszállnak

Ha a gazdaság szereplői azt látják, hogy az árak növekednek, akkor várják is ennek a bekövetkeztét, ami önmagát beteljesítő jóslatként hat, és megváltoztatja a termelők és a fogyasztók magatartását.

A fogyasztók előbbre hozzák a vásárlásaikat, a kereslet tovább növekszik, s egyidejűleg csökkennek a megtakarítások.

Hazánknak elemi érdeke az eurózónához való minél előbbi csatlakozás, aminek már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna történnie. Ennek elmaradása óriási kárt okozott az országnak. A mostani infláció is mérsékeltebb lenne, ha már a közös európai pénzt használnánk, ráadásul a 400 forintig elszaladt euróárfolyam sem következhetett volna be.

A piactorzításokról

A volt pénzügyminiszter szerint az árak rögzítése néhány alapvető élelmiszert, kiválasztott üzemanyagokat érint, és a hitelkamatok plafonját jelenti, de idesorolhatjuk a propaganda zászlóshajóját, a hírhedt rezsicsökkentést is. Az alkalmazott módszer a szocializmus időszakát idézi. Ezek az intézkedések egyértelműen károsak a gazdaságra, mert akadályokat gördítenek a kínálati láncok normális működése elé.

A rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon. A termelést torzítja, komoly veszteségeket okoz az energiaszolgáltató vállalatoknak, amelyek lerongyolódtak és nem fejlesztenek, nem ruháznak be. Az energiahatékonyságot javító beruházások elmaradtak. Itt is a gazdagok fogyasztását támogatják.

Az ukrajnai orosz invázió még súlyosabbá tette a bajt. Nem tudjuk, meddig fog tartani a háború, de ettől függetlenül Bokros úgy véli, hogy teljesen meg fog változni körülöttünk a világ. Mégpedig hosszú időre, akár emberöltőre is. Ennek jó néhány jele már most megmutatkozik. Az Európai Unió, ha nem is rövid időn belül, de 10-15 éven belül mindent meg fog tenni azért, hogy az orosz energiafüggőséget felszámolja, amihez óriási mennyiségű beruházásra lesz szükség, és ez alól Magyarország sem jelenthet kivételt. De ehhez másfajta szemléletre van szükség. Az Európai Uniónak pedig a közös agrárpolitika mellett végre közös energiapolitikára is szüksége lesz.

Forrás: Telex