Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Éttermek tiltakoztak a kormány egységes étkezési utalvány tervezete ellen

A kormány által benyújtott törvényjavaslat azonos módon kezeli a 18 ezer forint összeghatárú hideg- és meleg étkezési utalványt, amely valójában az egységes utalvány bevezetését jelenti.
 
Évek óta preferáltan kezeli a melegétel-utalványt a törvény, melynek a hazai vendéglátásra gyakorolt pozitív hatása egyértelműen tapasztalható volt. Azonban a kormány által benyújtott új törvényjavaslat azonos módon kezeli a kétfajta étkezési juttatást. Így ez a módosítás az egységes ételutalvány bevezetését jelenti, amely élelmiszer vásárlásra és éttermi, munkahelyi étkezésre egyaránt felhasználható lesz, ha jóváhagyásra kerül.

Ez az első pillanatban jónak tűnő megoldás olyan veszélyt hordoz magában, amely már rövidtávon is komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektornak, amit természetesen a tervezet alapján azonnal fel is ismertek az érintettek.
Pénzhelyettesítő eszközként működött eddig a hidegétkezési utalvány, míg a meleg étkezési pedig a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nem titkoltan az egészséges, polgári étkezési kultúra elősegítését is szolgálta.
Az Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) elnöke szerint "Az egységes utalvány felhasználása ugyanis nagy részben várhatóan multinacionális bevásárló láncokban történne, így az eredetileg a magyar vendéglátószektort célzottan támogató rendszer nem érné el kitűzött célját. A vendéglátóiparban jelentős számú kis- és középvállalkozás működik, amelyek jelenleg is több tízezer munkavállalónak adnak megélhetést, az egységesített ételutalvány ezeknek a vállalkozásoknak az életét tenné nehezebbé, illetve lehetetlenítené el".
Cél az lenne, hogy továbbra is a törvényváltozás preferálja az éttermi felhasználást, azaz a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 000 forintos juttatási keretet 12 000 forintos meleg étel és az ezzel egyidejűleg adható  6 000 forintos hideg ételjuttatási keretet.
 
Hiszen az egységes étkezési utalványt jórészt a multinacionális kereskedelmi láncokban vásárolnák el a tulajdonosaik az MVI szerint.
Várjuk a törvényjavaslat jóváhagyását.

Forrás: adószabászat.hu