Csongrád Megyei Iparszövetség

Ismét az egyszerűsített számlákról. De valóban olyan egyszerű a kitöltése?

A nyomtatvány ellátóknál számtalan típusú úgynevezett egyszerűsített számlatömb kapható, ugyanakkor ezek kitöltését nem mindig találjuk problémamentesnek. Az elmúlt időszakban különböző APEH állásfoglalásokat is olvashattunk ezzel kapcsolatosan, ami után arra gondolhatunk, hogy valóban nyomtatványfüggő a dolog.
Az általános forgalmi adóról szóló CXXVII. törvény (továbbiakban áfatörvény) 176. § (2) bekezdése alapján a számla egyszerűsített adattartalma azt jelenti, hogy az áfatörvény 169. §. Számla adattartalma fejezet felsorolt adatai közül

  • az adó alapja helyett, az ellenérték adót is tartalmazó összegét, azaz a bruttó összeget, illetve
  • az alkalmazott adó mértéke helyett az alkalmazott adómértéknek megfelelő százalékértéket kell feltüntetni azzal, hogy az áthárított adó összege nem tüntethető fel.

Az APEH Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóság tájékoztatója szerint ebből pedig az következik, hogy a készpénzes számla nyomtatványokon a számla felső részében – amennyiben 25 %-os kulcs alá tartozó értékesítésről van szó – 25 %-ot, a számla alsó részében az áfatörvény 83. § a) pontja szerinti 20 százalékértéket kell feltüntetni.

Az Észak-Alföldi Regionális Igazgatóság szerint az Áfa tv. 83. §-a értelmében, az ellenértéket úgy kell tekinteni, mint amely a fizetendő adót is tartalmazza.

A hivatkozott törvényi rendelkezésnek megfelelően tehát az egyszerűsített számlában az áfával növelt ellenértéket tartalmazó oszlopban (felül) és a számla alján is az adó áthárított százalékértékének feltüntetésekor az Áfa tv. 83. §-ban meghatározott, a bruttó értékből visszafelé történő számításkor alkalmazandó adókulcsokat kell feltüntetni. A 25 %-os felszámítandó adómértéknél 20 %, 18%-os felszámítandó adómérték esetén pedig 15,25 %, 5%-os felszámítandó adómérték esetén pedig 4,76 %-ot kell feltüntetni.

Lehet, hogy mindkét igazgatóság másféle nyomtatványtömböt vett mintának, de mindenesetre az Áfa törvény 83., 169. és 176.§-a szabályozza az egyszerűsített számlák kitöltését. Az ezek alapján kitöltötteket nem kifogásolhatja egy adóellenőrzés sem.

Forrás: adószabászat.hu