Tanulmányozta már folyószámláját?
Az elmúlt napokban kapta meg minden vállalkozás önkormányzatától iparűzési adójára vonatkozó folyószámla kivonatát. Minden évben problémát jelent annak értelmezése, de ebben az évben különösen, mert az elmúlt évi bevallással kellett először önbevallással kiszámolni a fizetendő adó előlegének nagyságát.
Ennek téves megállapítása sem jelentett problémát, mert módosította azt az önkormányzat „ízlése” szerint, melyről a folyószámla kivonattal együtt értesítette is az adózót.
A folyószámla kivonat az azonosító adatokon kívül tartalmazza a 2011. évi nyitó egyenleget – aki már működött ebben az időszakban -, melyhez aztán sorolja a felkönyvelt kötelezettségeket. Először még a 2010. év alapján előírt 2011-re vonatkozó első félévi előleget március 16. dátummal. A május 31-i bevallás kötelezettségét, s a már annak alapján előírt 2011. második félévére vonatkozó szeptember 15-i és a 2012-re vonatkozó 2012.03.16-i előleg kötelezettséget.
Ehhez természetesen feltünteti a táblázat a pénzforgalmi mozgásokat is, s így az egyenlegeket, ami mutathat túlfizetést, vagy tartozást természetesen.
Ennek ismeretében állapítható meg az előleg befizetési időpontokra a ténylegesen befizetendő összeg, a legközelebbi a szeptember 15-i fizetési kötelezettség már ennek alapján betervezhető.
Ezen kívül táblázatban foglalják össze az önkormányzatok az esetlegesen korábban megállapított késedelmi pótlékok levezetését, melyet naptári napokra számolnak ki. Mert ugye azzal minden vállalkozó tisztában van, hogy a korábbi időszakról megállapított előleget felkönyvelik, s ha nem kerül befizetésre, a bevallás beadásáig ketyeg a késedelmi kamata.
Ha nagy az eltérés a várható tényleges adó összegéhez, akkor még a fizetési határidő előtt kérvénnyel lehet fordulni az illetékes önkormányzathoz az előleg csökkentéséért.
A tartozás rendezésének elmulasztása az Art. 150. §-sa alapján végrehajtási eljárást vonhat maga után. Amennyiben egyik adónemen túlfizetés, másikon tartozás van, átvezetést, illetve visszaigénylést lehet kezdeményezni a 2011-17. számú formanyomtatványon.
Ha a folyószámla saját nyilvántartásunkhoz képest eltérést jelez, akkor az önkormányzat ügyfélszolgálatához vagy adó ügyosztályához lehet fordulni egyeztetés céljából.
Ne halogassa rendezni folyószámláját, kerülje el a bírság és késedelmi kamat kivetését.
Forrás: adószabászat.hu