Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Gazdasági hírek: 2017. szeptember 25.

Szeptemberben újabb csúcsot döntött a GKI konjunktúraindexe
Szeptemberben tovább emelkedett a júliusban már történelmi tetőpontjára jutott GKI konjunktúraindex és ezen belül üzleti bizalmi index. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az elmúlt hónapokban némi hullámzás közepette már minden ágazatnak sikerült meghaladnia – a kereskedelminek megközelítenie – mindenkori maximumát. A fogyasztói várakozások szeptemberben kissé romlottak, de így is erős optimizmust sugároznak. Tovább…

Migránsok helyett szociálpolitika érdekli az embereket
Azt mondják, nincsenek véletlenek. Ezt látszanak alátámasztani az Eurobarometer és a konzervatív International Republican Institute kutatásai is, amelyek egymástól ugyan teljesen függetlenül zajlottak, mégis egymás eredményeit támasztják alá. A 2017 nyarán megjelent kutatások az európai lakosság véleményét kérdezték gazdasági, szociális illetve politikai kérdésekben. A magyar eredményekből egyértelműen az látszik, hogy a közkeletű feltételezésekkel szemben a lakosság nagy részét sokkal jobban foglalkoztatja az ország szociális helyzetének állapota, mint pl. a migrációs válság. Tovább…