Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

„Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását, így a kormány arról döntött, hogy duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését” – tette még hozzá Czomba Sándor.

A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként.MINDEZ ÖSSZESSÉGÉBEN TÖBB SZÁZEZER DOLGOZÓ MUNKÁBA JÁRÁSÁT KÖNNYÍTHETI MEG.

 
 

„A legfontosabb, hogy ma Magyarországon aki akar és tud, képes elhelyezkedni, ráadásul az adatok is azt mutatják, hogy ez egyre jobban megéri” – jelentette ki az államtitkár. 

Czomba arra is rámutatott, hogy a munkaerőpiac továbbra is feszes, 4,7 millióan dolgoznak már több mint hat hónapja, miközben történelmi mélyponton volt tavaly az álláskeresők száma, 238 ezren kerestek állást, miközben 2010-ben ez a szám még közel 600 ezer volt. Szerinte egyértelműen pozitívum, hogy a háború és szankciók okozta helyzetben a bérek a 2022. január–novemberi időszakban meg tudták őrizni a vásárlóerejüket, hiszen ebben az időszakban 3,4 százalékkal nőtt a reálbér.

A cikk a Világgazdaság oldalán ide kattintva érhető el.