Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Olcsó energia? A legkisebbek köszönik szépen, de jelentkeznek a nagyobbak is

Minden támogatás jól jön a mikrovállalkozások számára, így az is, hogy május elsejétől még kedvezőbb feltételek mentén részesülnek energiaellátásban – mutatott rá az Indexnek Neubauer Katalin. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a csökkenő költségeknek az árakban is látszódniuk kell, ugyanakkor úgy véli, a támogatottak körét célszerű lenne kibővíteni, ami hozzájárulhatna az infláció letöréséért vívott harchoz.

Tűkön ülve várták a május elsejét az egyetemes szolgáltatás keretében ellátott mikrovállalkozások. Ekkortól ugyanis az MVM Csoport kevesebb mint felére csökkentette a Váltó fix tarifáit a gázszolgáltatásban mintegy 14 ezer, míg az áramellátásban csaknem 17 ezer nem lakossági ügyfele számára.

Az Energiaügyi Minisztérium emlékeztetett: tavaly augusztusban – a rezsicsökkentés részleges kivezetését követően – mintegy 180 ezer mikrovállalkozást tartott az egyetemes szolgáltatásban „működőképességük megőrzése érdekében”. „A legfeljebb 10 főt foglalkoztató és legfeljebb 2 millió euró (746 millió forint) árbevételű cégek a családoknál követett gyakorlat mintájára a 4606 kilowattórás sávhatáruk alatt és felett eltérő áron kapják a villamos energiát. Az átlagfogyasztást meghaladó felhasználás esetén május elsejétől áramáraik a lakossági piaci ár szintjére, az eddigi kilowattóránkénti 165-ről 70 forintra csökkennek. A rezsivédett szintig 58 forintos tarifával együtt az érintett cégek kiadásai jelentős mértékben mérséklődnek” – közölték.

Hozzátették: a nemzeti energiavállalat 2022 és 2023 fordulóján a Váltó fix tarifák bevezetésével segítette a megoldatlan ellátási helyzetű nem lakossági ügyfeleit. A korábban egyetemes szolgáltatásban vagy végső menedékesként ellátott cégek és intézmények a konstrukciónak köszönhetően 2023 eleje óta sem maradtak energia nélkül.

Május elsejétől az MVM Next e körbe tartozó ügyfelei számára a szolgáltatási jogviszony létrejöttekor rögzítettekhez képest az átlagfogyasztás alatti áramdíjuk 59 százalékkal, kilowattóránként 196-ról 80 forintra, egy megajoule gáz díja pedig 52 százalékkal, 21 forintról 10 forintra csökken – a járulékos költségek ezenfelül jelentkeznek, mértékük nem változik.

 

A döntés legfőbb kedvezményezettjei az építő-, illetve a feldolgozóiparban, a turizmus-vendéglátásban, valamint a kereskedelemben működő mikrovállalkozások.

Érdemi segítség

A kisboltosok üdvözölnek minden olyan segítséget, ami a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetben mindennapi működésüket és fennmaradásukat segíti – mondta az Index megkeresésére Neubauer Katalin, a hazai tulajdonú kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára.

Ezt a könnyítést a vállalkozások azonnal, jelentős mértékben megérzik költségvetésükben. Az infláció elleni harcban is előrelépést jelenthet, hiszen a most kedvezményben részesülő vállalkozói réteg a könnyítésnek köszönhetően felülvizsgálhatja termékeinek, szolgáltatásainak árát, amely ezáltal lefelé mozdulhat el, ezzel pedig a fogyasztók is jól járnak

– mutatott rá a főtitkár, aki szerint az infláció letöréséhez ehhez hasonló, többszereplős „együttgondolkodásra” van szükség.

Javasolt kiterjeszteni

Neubauer Katalin megállapította, azzal együtt, hogy ez a segítség is jól jön több ezer vállalkozó számára, célszerű lenne kibővíteni a kedvezményezettek körét az egy osztállyal feljebb játszó és jóval több szereplős kis- és középvállalati (kkv-) szektorral. „Ezeknek a vállalkozásoknak korábban nem volt gondjuk az energiaszerződésekkel. Megszokták, hogy évtizedekig kedvezményes, fix áron jutnak energiához, ezért ez irányba nem mélyítették el tudásukat. Az energiaválság beköszöntével azonban hirtelen egyedül találták magukat, kiszolgáltatottak lettek az energiaszolgáltatókkal szemben, amelyekkel saját erőből kellett tárgyalni, illetve leszerződni, tapasztalat híján pedig sokan kötöttek számukra kedvezőtlen – akár 2-3 éves, magas tarifájú – megállapodást” – fejtette ki az MNKSZ főtitkára.

Kitartanak

A főtitkár azt is elmondta: a nehéz körülmények ellenére a vállalkozók kitartanak, tömeges bezárások nyomát nem vélik felfedezni. „Ezek többsége családi vállalkozás, egy élet munkája van benne, sok esetben az egyetlen bevételi forrásként funkciónál, ezért a végsőkig kitartanak. Addig azonban, amíg a költségeik – például az említett energiaköltségek – magasra rúgnak, az árakat író ceruza is vastagabban fog annak érdekében, hogy a megemelkedett kiadásokat fedezni tudják” – mutatott rá, hozzátéve: a mostanihoz hasonló költségcsökkentő elemek az árakat is magukkal kell hogy húzzák – értelemszerűen lefelé.

Nem hasra ütésre írják az árakat

Arra a kérdésre, hogy két, mindenben megegyező termék az egyik nagyáruházban miért kerülhet jóval kevesebbe, mint egy kistelepülés kisboltjában, Neubauer Katalin úgy válaszolt: a kisbolt nagyon kis volumenben szerzi be az árut. A legtöbb termék több szereplő kezén fut át, mire a kisbolt polcára kerül, van egy-két pluszfogaskerék az ellátási láncban, például a nagykereskedő, aki természetesen szintén rárakja a saját árrését a termékre, míg a diszkontok, hiper- és szupermarketek közvetlenül a gyártótól, termelőtől szerzik be az árut.

„A túl magas áron megkötött és évekre bebetonozott energiaárakkal az a baj, hogy hatványozottan jelennek meg a fogyasztói árban. A termelőtől a fogyasztóig az ellátási lánc akár 4-5 szereplőjén keresztül jut el egy termék. Ha minden szinten túl magas a szerződés szerinti energiaár, akkor egyrészt a sor végén a fogyasztó a most tapasztható mellbevágó fogyasztói árakkal szembesül, másrészt versenyképtelenné válnak az érintett ágazati szereplők” – fejtette ki a főtitkár.

Forrás: Index