Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Figyelem, változás jön a beutalóköteles vizsgálatok időpontfoglalásában!

Március elsejétől a betegek helyett a háziorvosoknak kell időpontot foglalni a beutalóköteles vizsgálatokra, ha a páciens személyesen megjelenik a rendelőben – írja az rtl.hu a háziorvosoknak kiküldött levélre hivatkozva.

Az RTL információi szerint mintegy 5700 háziorvos a héten levélben kapott tájékoztatást az új időpontfoglalási rendszerről, melynek lényege, hogy:

  • beutalóval igénybe vehető vizsgálatokra a beteg helyett a háziorvos foglal időpontot, ha a beteg a rendelőben személyesen megjelenik
  • ha telefonon kéri erre a páciens, akkor nem köteles a háziorvos foglalni
  • beutalók nélkül igényelhető vizsgálatoknál az orvos foglalhat időpontot, de nem köteles
  • a betegek mindezektől függetlenül maguk is foglalhatnak időpontot.

Az RTL úgy tudja, hogy külön idősávokat különítettek el a háziorvosoknak. A hivatalos indoklás a lépés mögött az, hogy gyorsabban és egyszerűbben ellátáshoz juthassanak a betegek. A háziorvosok szerint ez jelentős pluszterhet jelent, naponta akár egy óra pluszmunkát, és az időpontmódosítással, lemondással is nekik kell majd foglalkozniuk.

A körlevél szerint július 1-től már a betegek is közvetlenül, elektronikus úton foglalhatnak időpontot beutalóval, vagy beutaló nélkül.

Forrás: Portfolio