Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Bemondták a tudósok, összeomlik-e a nyugdíjrendszer az elöregedő társadalomban

2026. március 17.

Példátlan kihívással néznek szembe a nyugdíjrendszerek, és egyelőre nem látni, mi lehetne megnyugtató válasz a fejlett világ elöregedésének problémájára. A magyar demográfiai- és nyugdíjszakértők a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián osztották meg gondolataikat az aktuális nyugdíjhelyzetről és az eljövendő évtizedek kilátásairól. A vélemények megoszlanak: egyesek szerint a nyugdíjrendszer bármeddig fenntartható, míg mások szerint néhány generáción belül eltűnhet a föld színéről mindaz, amit modern nyugdíjrendszernek nevezünk.

65 éves időskori határ? Az idősödéssel ez is kitolódik

Spéder Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Szociológiai tanszékének kutatója azt vizsgálta, van-e értelme újfajta demográfiai mutatókat bevezetni a tudományban. A konvenció alapján az időskor határának tekintett 65 éves életkor általánosan elterjedt, és nemigen változik, holott a várható élettartam jelentősen emelkedett az utóbbi évtizedekben – mutatott rá Spéder. A demográfia azonban „nem vak”, számos új mutatóval dolgozik: ilyen például a prospektív életkor, amely azt a kort tekinti az időskor határának, amikor egy kijelölt várható időtartam, például 15 év van még hátra az életből. Más mutatók pedig a kognitív problémáktól mentes életkor határát, vagy az egészségi állapottal való elégedettséget vizsgálják. Ezek ugyan nem helyettesítik a bevett időskorhatár-mutatókat, de hozzáadhatnak valamit ahhoz, amit az idősödésről gondolunk.

A European Social Survey 2018-ban 30 európai országban mérte fel, hová teszik az időssé válás átlagos életkorát a válaszadók.

Magyarország ebben meglehetősen hátul helyezkedett el, azaz a válaszadók korai életkort jelöltek meg az időskor határának.

Érdekesség, hogy míg Franciaországban a nők prospektív időskora és a szubjektív időskori határ szinte egybeesett, addig Magyarország esetében a nők szubjektív időskora jóval alulmúlta a prospektív időskort, de a nyugat-német és a kelet-német adatok is számottevő eltérést mutattak. Ha makroszintű tényezőket keresünk, a munkaerőpiac elhagyásának átlagos életkora, vagy akár egy úgynevezett „ideális nyugdíjkorhatár” is hasznos indikátor lehet.

„Ahogy idősödünk, egyre toljuk magunk előtt az időskor határát” – emelte ki Spéder Zsolt, hozzátéve, hogy nemcsak azokban az országokban okozhat problémát az idősödés, amelyek magas várható élettartammal rendelkeznek, hanem az alacsonyabb várható élettartamú országokban – úgymint Horvátország, Magyarország és Szerbia esetében – is megjelennek az idősödésből fakadó problémák, akár a nyugdíjak finanszírozása, akár az idősgondozás területén.

Öregszik a társadalom, mégis csökken az idősek aránya – Hogyan lehetséges ez?

Attól, hogy a társadalomban a medián életkor vagy az átlagos életkor emelkedik, nem biztos, hogy több idős lesz a társadalomban – vezette fel előadását Gál Róbert Iván, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A konferencián bemutatott, Boros Juliannával közösen végzett kutatás azt célozta, hogy előre rögzített életszakaszhatárok mellett vizsgálja meg, hogyan zajlik a társadalom idősödése.

Magyarországon a 20-64 évesek aránya 2010 óta csökken, miközben a 65 évnél idősebbek aránya gyors ütemben növekszik, és az előttünk álló évtizedekben ezeknek a trendeknek a folytatódása várható. 1960-ban még 10% alatt volt a 65 év felettiek aránya a magyar népességben, mostanra ez 20% fölé nőtt, a század végére pedig csaknem egyharmadot fog elérni – mutatta be Gál. Ha azt vizsgáljuk, hány aktív korú jutott egy idősre, 1960-ban még több mint 6 fő, ma már csak 3, és hamarosan 2 vagy akár még kevesebb fog jutni.

Ha sikerülne olyan életszakaszolást találni, amelynek értéke tapasztalati adatoktól függ, akkor sokkal pontosabb előrejelzéseket készíthetnénk – jelentette ki Gál Róbert Iván. Például a munkaerőpiac végleges elhagyásának kora, azaz az „effektív nyugdíjkorhatár” felfogható az időskor tapasztalati életszakaszhatáraként. Ez a mutató Magyarországon 1998-ban volt mélyponton, akkor voltak a legtöbben a nyugdíjasok, de ez a csoport valójában rengeteg nem idős embert is tartalmazott. Az ezt követő nyugdíjkorhatár-emelések hatására azonban nagyon gyorsan, negyed évszázad alatt 7,8 évvel emelkedett az effektív kilépési életkor.

A rendkívül gyors emelkedés következtében a mindenkori kilépési életkoron a várható hátralévő élettartam nem nőtt, hanem kifejezetten mérséklődött.

A medián életkor ugyan emelkedett, de az effektív kilépési életkor felettiek aránya 25%-ról 23%-ra csökkent, azaz a társadalom úgy idősödött, hogy közben az idősek aránya csökkent – mondta Gál.

Súlyos ára van a nyugdíjrendszer fenntartásának

Ha elfogadjuk azt, hogy egy évtizedes távon fenntartható a nyugdíjrendszer, akkor is érdemes megnézni, mit tehetünk a nyugdíjrendszeren kívül azért, hogy hatékonyan felkészülhessünk arra az időszakra, amikor a rendszer már nem lesz fenntartható – mondta Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke. Horváth felidézte: a magyar GDP-arányos nyugdíjkiadások a mögöttünk hagyott évtizedben mérséklődtek,

az előttünk álló fél évszázadban viszont 3-6 százalékponttal is nőhet az éves nyugdíjkiadás, ha a rendszer változatlan marad.

Ha 2000 milliárd forinttal nőnének az éves nyugdíjkiadások, és ezt adósságkibocsátás útján finanszírozná az ország, akkor az ebből fakadó kamatteher önmagában évi 100 milliárd forintos kiadásnövekedést jelentene, 5%-os kamatszintet feltételezve – emelte ki a szakember.

A nyugdíjbiztosítási kiadások finanszírozásáról Horváth Gábor úgy vélekedett: a szakpolitikai viták formálásához egy célszerű irány lehet az, ha rendszeresen publikálják azt a mutatót, hogy évről évre hogyan változik a nyugdíjkiadások fedezettsége a hozzájuk rendelt bevételek alapján. Ez egyfajta transzparenciát szolgálna, másrészt az edukációt is segítené, hiszen jobban értenék az adófizetők, hogy mi az ára a nyugdíjrendszer fenntartásának.

A humánerőforrásba történő beruházás, például a munkavégzés melletti oktatás segíti azt, hogy kitolódjon a tényleges nyugdíjba vonulás életkora, de ez mindenképpen ráfordítást igényel akár az állam, akár a munkáltatók részéről – mondta Horváth Gábor.

Egyéni számlás nyugdíjrendszert kellene bevezetni

Kovács Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritája felidézte: a NYIKA [Nyugdíj és Időskor Kerekasztal] szakértői több mint két évig dolgoztak a lehetséges nyugdíjrendszerek modellezésén, 2100-ig előrevetítve a pénzügyi hatásokat. Az egyes rendszerek közt nem feltétlenül van különbség abban, hogy mennyi pénz érkezik a számlákra, de abban nagy különbség van, hogy az emberek tisztában vannak-e a helyzettel. Ha lenne egyéni számlás nyugdíjrendszer, akkor az egyéni számlák állásáról szóló rendszeres kimutatások megküldése minden ember részére nagy előrelépést jelentene.

Ez tervezhető állami nyugdíjat eredményezne az egyén számára is, míg ma a munkavállaló nem tudja, hogy ha rövid időn belül nyugdíjba megy, mekkora összegre számíthat az államtól

– mutatott rá Kovács Erzsébet. Például a svéd nyugdíjrendszerbe teljesített befizetések kimutatásait minden évben egy narancsszínű borítékban kézhez kapják az emberek, ennek alapja a nagyon részletes egyéni nyilvántartás. Ilyet Magyarországon is létre lehetne hozni, a kimutatások pedig a nyugdíjtervezést, öngondoskodást is serkentenék. „Ha lenne egyéni számla, akkor mindenki látná évről évre a számlája gyarapodását” – mondta Kovács Erzsébet.

A svéd rendszernél azonban még áttekinthetőbb a német, ahol pontrendszer működik, a munkavállalók pontokat gyűjtenek, és egy pont – euróban kifejezett – értékének ismeretében egy egyszerű szorzással kiszámítható, hogy mekkora nyugdíjjogosultságra tett szert az egyén. Ezzel szemben a magyar defined benefit rendszerben a nyugdíjba vonuláskor egy bonyolult képlettel számítják ki az induló nyugdíjat. Az egyéni számla bevezetése a közeljövőben megvalósítandó, fontos feladat, ezáltal évente világos, összegszerű információt kapnának az emberek a nyugdíjkilátásaikról – szögezte le Kovács.

Teljesen elavult az utolsó ismert nyugdíjrendszer-modellezés

A nyugdíjrendszerek mikroszimulációs modelljeinek lényege, hogy egyéni szinten vizsgálják az életpályákat, és az egyéni életpályák összességeként képesek leírni a rendszer egészének a folyamatait – mutatta be Reiff Ádám, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Ilyen modellszámításokat több intézmény is készít, de az utolsó nyilvánosan elérhető elemzés 2016-ban látott napvilágot, azóta a magyar publikum nem találkozott több évtizedre előretekintő mikroszimulációs bevételi és kiadási prognózissal a nyugdíjrendszerről.

A tíz évvel ezelőtti tanulmány egyik fő megállapítása volt, hogy a 2030-as évek közepéig nincs gond a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával, azt követően fog meredeken nőni a nyugdíjrendszer éves pénzforgalmi hiánya.

Erre mindmáig gyakran hivatkoznak, holott a számítás alapfeltevései már régen nem állják meg a helyüket.

Annak idején a mostaninál jóval magasabb járulékkulccsal számoltak a szakértők, nem számoltak a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetésével, és túlzottan optimista termékenységi folyamatokat feltételeztek – hangsúlyozta Reiff Ádám.

Mostanra a járulékkulcs mintegy harmadával csökkent a feltételezéshez képest, így évente 500-1000 milliárd forintnyi külső finanszírozási igény lép fel a nyugdíjrendszernél, nem beszélve a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetéséről. Ezek az intézkedések a fő okozói annak, hogy a nyugdíjrendszer ma a 2016-os előrejelzéssel ellentétben nem többletet, hanem hiányt termel. Ha ma újra elkészülne egy hasonló előrejelzés, akkor a GDP-arányos hiánypálya valószínűleg 1-1,5 százalékponttal feljebb húzódna – jelentette ki Reiff.

A nyugdíjrendszer soha nem fog összeomlani a szó klasszikus értelmében, a végtelenségig fenntartható, de mindig egyre több pénzt kell beletennie a költségvetésnek. A kérdés tehát az, hogy mennyire drága a rendszer fenntartása – fogalmazott Reiff Ádám, hozzátéve, hogy a nyugdíjrendszer működésére fordított összegek az oktatásból, egészségügyből, innovációból fognak hiányozni, ami versenyképességi lemaradást eredményezhet.

A magyarok elfogadják a keresetarányos nyugdíjrendszert, de egyben szolidárisak is

Mennyire tartja méltányosnak a mostani „keresetarányos” nyugdíjrendszert a magyar felnőtt lakosság? – erre a kérdésre kereste a választ Branyiczki Réka kutatása. Eddig ugyanis keveset tudtunk arról, hogy a választópolgárok az aktív kori jövedelem pótlását vagy az időskori szegénység enyhítését tartják-e fontosabbnak. A TÁRKI 2024-es reprezentatív kutatásában résztvevők különféle élethelyzetekről alkottak véleményt. „A válaszadók képben voltak”, jól meg tudták ítélni, hogy körülbelül mekkora nyugdíjban részesülhetnek a példákban szereplő fiktív nyugdíjasok, habár a valósághoz képest általában kissé túlbecsülték az összegeket. Az igazságosnak tartott nyugdíj pedig a legtöbb esetben még magasabb volt, mint a becsült reális összeg – ismertette Branyiczki Réka.

Érdekesség, hogy minél jobban fizetett egy foglalkozás, annál magasabb becsült és igazságos nyugdíjösszeget rendeltek hozzá a válaszadók, azonban az elit foglalkozások esetében a két összeg szinte megegyezett, míg az alacsonyabb státuszú foglalkozások esetében az igazságosnak tartott nyugdíj jócskán meghaladta a becsült nyugdíjat.

A legnagyobb eltérés a középiskolai tanári foglalkozásnál mutatkozott, itt 60 ezer forinttal több nyugdíjat tartottak volna igazságosnak a válaszadók, mint amekkora tényleges nyugdíjat becsültek a példa szereplőjének.

A legerősebben a foglalkozás hajtotta az igazságosnak tartott nyugdíj összegét, illetve a bérarányos nyugdíj-helyettesítési rátát, míg a szolgálati idő hatása nem bizonyult szignifikánsnak az elemzésekben – hívta fel a figyelmet Branyiczki. Egy kórházi kisegítőnek viszont 15 százalékponttal magasabb helyettesítési rátát tartottak igazságosnak a válaszadók, mint egy kórházi vezérigazgatónak, azaz „van támogatottsága a degressziónak”. A 13. havi nyugdíj csökkentése esetén ugyancsak a szociális szempontokat érvényesítették a válaszadók, és szívesebben vették volna el a magasabb státuszú nyugdíjasoktól, míg az alacsonyabb státuszúak juttatását erősebben megvédték.

A keresetarányos nyugdíjrendszer tehát széleskörű társadalmi támogatottságnak örvend, ugyanakkor a közvélemény nem riad vissza attól, hogy a nyugdíjrendszer szociális funkciót is betöltsön – vonta le a fő következtetést Branyiczki Réka.

Azonnal be kell vezetni a lefelé is rugalmas nyugdíjkorhatárt

Nem érdemes megvárni a nyugdíjrendszer szétesését azzal, hogy meglépjük a szükséges intézkedéseket – mondta Simonovits András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, aki többek között a degresszió kérdésének rendezését is kívánatosnak tartaná, a 14. havi nyugdíjat pedig oly módon képzeli el, hogy abból a kisnyugdíjasok a tervezettnél kedvezőbb módon részesüljenek. Szakmai hiba, hogy nominálisan rögzítették a degressziós küszöbértékeket – emelte ki Simonovits.

Az új induló nyugdíjak átlaga 2013-ban még kevesebb mint 90%-át tette ki az átlagos nyugdíjnak, de azóta gyors ütemben nőtt ez az arány, 2021-re már csaknem 130% volt az újonnan megállapított nyugdíjak átlagának és az összes nyugdíj átlagának a hányadosa. A nyugdíjemelés metodikájáról Simonovits elmondta:

számos országban az infláción felül a reálbér-emelkedést is figyelembe veszik bizonyos mértékben a nyugdíjak indexálásakor, ez képes lassítani a nyugdíjasok társadalmon belüli relatív lecsúszását.

Ezzel szemben Magyarországon csupán inflációkövető emelésben részesülnek a nyugdíjasok.

Az átlagnyugdíj reálértékének 2010 és 2024 közti, csaknem 50%-os növekedését kb. fele részben a nyugdíjemelés, fele részben pedig az összetételhatás okozta – számolta ki Oblath Gáborral közösen Simonovits András.

Lefelé rugalmas nyugdíjkorhatárra lenne szükség már holnaptól – jelentette ki a szakértő, hozzátéve, hogy a legtöbb embert nem szabadna 65 éves koráig kényszerűen munkában tartani.

Önmaga megsemmisítése felé halad a nyugdíjrendszer

Mivel a folyó finanszírozású állami nyugdíjrendszer alig néhány generációs időtartamra tekint vissza, még nagyon fiatalnak tekinthető, és nem bizonyította, hogy képes hosszú távon is fennmaradni – mondta Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az aktuárius szakember úgy látja, a nyugdíjrendszer a saját belső logikájából fakadóan önmaga megsemmisítése felé tart.

A nyugdíjrendszer előtti korokban a kevés kiváltságos által elérhető örökjáradék, illetve a kvázi „hagyományos” nyugdíjrendszer, azaz a fiatalabbak felől az idősebb családtagok felé irányuló jövedelemtranszfer gondoskodott az idősek megélhetéséről.

Hajdan a gyermekek közvetlenül tartották el idős szüleiket, mostanra azonban a modern nyugdíjrendszer átvette ezt a feladatot, ezért sokan úgy érezhetik, hogy már nincs szükség arra, hogy gyermeket vállaljanak; ezt a tudomány old age security hipotézisnek nevezi.

A nyugdíjrendszer feltételezi, hogy mindig sok gyermek fog születni, de valójában azok nyernek a rendszerrel, akik nem végeznek gyermeknevelési ráfordítást, így feloldhatatlan belső ellentmondás van a nyugdíjrendszerben

– mondta Banyár.

A modern nyugdíjrendszer mostanra radikálisan kiterjedt: a bismarcki nyugdíjrendszer csak 70 éves kortól fizetett nyugdíjat nagyon kevesek számára (hiszen a várható élettartam 40 év körül volt), ráadásul felettébb alacsony összegben; ezzel szemben ma a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, a várható élettartam pedig drasztikusan nőtt, így erősen megnövekedett az igénybevétel időtartama.

Banyár arra számít, hogy a következő évtizedekben folytatódni fog a nyugdíjrendszerek fokozatos leépülése, mígnem elérkezünk a nagyon kevés gyermek, a nagyon magas nyugdíjkorhatár, az alacsony nyugdíj és az élethosszig tartó munka állapotához. „A modern nyugdíjrendszer egy lábjegyzet lesz a történelemben” – fogalmazott Banyár József.

Az „Idősödés: új kihívás a gazdaság és a társadalom számára” című konferencia előadásai ezen és ezen a linken visszanézhetők a Magyar Tudományos Akadémia YouTube-csatornáján.

Forrás: Portfolio