Az idei makói művésztelepet Nadobán László kerámiakiállítása nyitotta meg a helyi levéltárban. Alkotásai különösen azért figyelemre méltók, mert eredetileg népi ihletésű textileket tervezett, később pedig szobrászként is bemutatkozott – egy alkotása a Hagymatikumnál áll.
– Engem huszonévesen megragadott a fazekasok, a korongozók munkája éppúgy, mint az ácsoké – mondja Nadobán László, akinek az idei makói művésztelep nyitányaként a napokban nyílt kerámiakiállítása a helyi levéltárban.
Ez önmagában talán nem volna annyira érdekes, Nadobán Lászlót azonban a legtöbben Makón még mindig népi iparművészként ismerik. Megszűnéséig, másfél évtizeddel ezelőttig ő vezette a helyi szövőipari szövetkezetet, amelynek termékei közül nagyon sok viselte magán az ő tervezésének nyomát. Ő találta ki, hogy mivel az itteni öreg gépek a tömegtermelésre nem alkalmasak, olyasmit kell gyártani, ami a helyi hagyományokra épül és egyedi. Azt pedig öt évvel ezelőtt írtuk meg róla, hogy egy süttői márványból készült szobrot ajándékozott szülővárosának. Az Élet című, nőalakot ábrázoló alkotás jelenleg is a Szent János téren, a Hagymatikum fürdő épületegyüttese előtt áll. Amit tehát mindenképpen meg kell állapítanunk róla, az az, hogy igen sokoldalú ember.
Amikor megszűnt a munka a szőttesekkel, először faragni kezdett – egyszerűen azért, mert hiányzott neki az alkotás. Ennek kapcsán mutatta meg neki egy kiszombori szobrász, Borsi Sándor, hogyan kell a bronzzal bánni, s mivel ez megtetszett neki, épített egy kemencét, majd egy helyi kovácsmestertől, Széll Imrétől megvett egy másikat. Végül három éve vett egy harmadikat, egy kisebbet, amiről kiderült, hogy abban nagyon jól lehet az agyagot kiégetni. És ugyanekkor jutott eszébe, hogy sok-sok évvel korábban a szegedi népművészeti egyesület egyszer fizetségként egy korongozót adott neki, ami aztán a raktárban porosodott. Makón ő nem ismert fazekasokat, így kísérletezni kezdett vele. Ami végül alighanem sikeres volt, hiszen a művésztelep vezetője, Karsai Ildikó meglátva a kezei alól kikerült alkotásokat meginvitálta az idei nyitókiállításra.
Nadobán László rokonszenves szerénységgel azt mondja, nem tekinti magát művésznek.
– Régen a juhászok, a pásztorok nem készítettek külön edényeket, csak a használati tárgyaikat díszítették. Én is így vagyok ezzel: az itthoni kamra polcain az én edényeimben tárolunk mindent – mondja.
A technikát főleg az internetről tanulta. Most a művésztelep meghívott tagjaként azonban szobrászkodik. Hozzáteszi: az agyag, a kő meg a textil egészen másfajta anyag, de mindegyikben ott van a csoda.
– Amikor a kerámiát az ember kiégeti, az még nem nagy meglepetés. De amikor a mázat is kiégeti az ember, rácsodálkozhatunk, mi lett belőle, amikor kinyitjuk a kemence ajtaját.
Forrás: Délmagyar