Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Hogy a bánatba nem omlott még össze az orosz gazdaság? És az ukrán?

2023. február 28.

Egy éve dúl a háború, az egyik oldalon példátlan szankciókat, a másikon iszonyatos pusztítást hozva. Az orosz és az ukrán hadsereg mellett viszont egyelőre a két gazdaság is állja a sarat. De meddig lehet egy háborút gazdaságilag bírni? Sokkal tovább, mint gondolnánk, de ennek árát valakinek meg kell fizetnie.

Eljött az ukrajnai háború kitörésének egyéves évfordulója, és a helyzet az, hogy igazából már senki sem beszél a háború gyors lezárásának lehetőségéről. A közmegegyezés nagyjából az, hogy ha nem történik valamilyen váratlan, nagy fordulat – mondjuk egy Putyin elleni puccs –, akkor a háború még legalább hosszú hónapokig, de akár évekig is eltarthat.

Pedig a háború nagyon drága dolog, sőt talán a legdrágább, ami egy modern gazdasággal előfordulhat. Eleve nagyon sokban kerülnek a bevetett katonai eszközök, miközben például a megszakadó kereskedelmi kapcsolatok, a kieső civil termelési kapacitások vagy éppen munkaerő költségei is hatalmasak.

De hogyan bírja, hogyan bírhatja ezt a terhelést a két szembenálló haderő mögötti két szembenálló gazdaság? Ukrajna területének nagyjából egyötöde orosz kézre került, de az egész országban iszonyatos károkat szenvedett az energiainfrastruktúra, fontos ipari és mezőgazdasági üzemek, területek pusztultak el vagy vannak idegen megszállás alatt, a gazdaság számára létfontosságú export nagy nehézségekbe ütközik, miközben a milliók hagyták el az országot, lettek belső menekültek vagy harcolnak a fronton. Ennek ellenére Ukrajna működőképes ország maradt, a kormány a helyén van, csapataik harcban állnak.

Ha pedig Oroszországot nézzük, akkor ott vannak a történelmileg is kiemelkedő léptékű szankciók, illetve a háború iszonyatos költségei. Ha a magyar kormánypropaganda szólamait akarnánk idézni, akkor azt is mondhatnánk, a nyugati vezetők azt ígérték, a szankciók véget vetnek a háborúnak, de ez láthatóan nem történt meg, sőt a béke most talán még távolibbnak tűnik most, mint egy évvel ezelőtt. Az orosz haderő ugyan rettenetes veszteségeket és megalázó vereségeket szenvedett el, de semmi komoly jele annak, hogy összeomlana az orosz gazdaság, fellázadna az orosz nép Putyin ellen, vagy esetleg a hadsereg katonái ne lennének hajlandók tovább harcolni a fronton.

Kihúzzák sokáig

Most tehát nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy a szembenálló politikai vezetők és haderőknek mind a képessége, mind az akarata megvan a háború további folytatásához, de mi van a gazdasággal? Várható, hogy valamelyik hadviselő fél gazdaságilag omlik össze, és ezért lesz kénytelen feladni a küzdelmet vagy legalábbis jelentős engedményeket tenni a háborút esetlegesen lezáró tárgyalásokon?

A közeljövőben erre sem érdemes számítani. De hogyan lehetséges ez, miközben egy teljesen átlagos békeévben is a világ legtöbb gazdasága állandó problémákkal küzd, most pedig súlyos válsággal fenyeget világszerte a magas infláció, a kamatszintek növekedése vagy éppen az ellátási láncok akadozása. Láthatjuk, hogy Magyarországon milyen súlyos gondokat okoz a „szankciós” infláció, illetve a költségvetés összegéhez képest eltörpülőnek látszó uniós források befagyasztása. Akkor hogyan képes az orosz és az ukrán gazdaság lábon kihordani ennél sokkal keményebb csapásokat?

A modern, iparosodott gazdaságok amennyire bonyolult, és néha sérülékenynek tetsző rendszerek, annál ellenállóbbak tudnak lenni háborús helyzetben. Ha a történelmi példákat nézzük, azt láthatjuk, hogy ugyan a politikai vezetők általában gyors és „sima” győzelmeket ígérnek a háborúkban, a valóságban ilyesmi csak nagyon ritkán fordul elő. II. Vilmos német császár ugyebár azt ígérte 1914 nyarán, hogy mire a falevelek lehullanak, győztes katonái otthon lesznek, de Vlagyimir Putyin is úgy számolt egy évvel ezelőtt, hogy néhány nap alatt eltakarítja a kijevi „náci” vezetést.

A hadviselő országok a háborúk kezdetén jellemzően békeidős gazdasági működéssel vágnak bele a hadviselésbe, és a korábban felhalmozott katonai erőforrásaikat vetik harcba. A támadó fél azért, mert ugyebár gyors győzelemben reménykedik, mert ha nem így lenne, el se kezdené a háborút, a megtámadott fél pedig azért, mert nem számít a háborúra vagy reménykedik elkerülésében. (Persze ez így leegyszerűsítés, a náci Németország 1930-as évekbeli gazdasági működése fenntarthatatlan lett volna a háború kitörése nélkül, de ennek ellenére sem nevezhető hadigazdaságnak az, ahogy az ország akkor működött, ezt jól mutatja, hogy a legtöbb tankot, repülőgépet vagy éppen lőszert 1944-ben, tehát már bőven a szövetséges bombázások és a harctéri vereségek időszakában gyártották, ekkorra ugyanis már valóban mindent e célnak rendeltek alá.)

A gyors győzelem délibábjai kergetése közben a háborúk általában átalakulnak egy felőrlő küzdelemmé, amelyben az országok addig erodálják egymás hadviselési képességeit, amíg lehetővé nem válik a döntő harctéri győzelem. Ezt a felőrlő küzdelmet pedig a gazdaságok jellemzően jól, meglepően jól bírják: Franciaország túlélte fontos ipari régióinak és többmillió katonájának elvesztését az első világháborúban, a szétbombázott, blokád alá vett Harmadik Birodalom még 1945-ben is termelt és harcolt, ahogy a legfontosabb ipari és mezőgazdasági területeit elvesztő Szovjetunió sem omlott össze 1941-1942-ben, és még sorolhatnánk a példákat. A háborúk a legtöbbször nem is gazdasági összeomlás miatt érnek véget, hanem az egyik fél katonai győzelmével, illetve a politikai vezetők akaratából, esetleg pont az ő leváltásukkal mondjuk egy puccs vagy forradalom keretében.

GDP-ből tankokat

A titok kulcsa a hadigazdaságra való átállásban rejlik. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Nagyon leegyszerűsítve valami olyasmit hogy egy gazdaság az erőforrásait a harctéren bevethető erővé alakítja át, reménykedve abban, hogy ez elég lesz a győzelem kivívásához. Az erőforrásokat itt a lehető legszélesebb értelemben kell érteni: a pénztől kezdve a nyersanyagokon, az ipari kapacitásokon át egészen a munkaerőig.

Arra, hogy egy ország mennyi ilyen erőforrással rendelkezik, arra közelítést ad a GDP mérete, de a kettő közel sem azonos, és egy ország háborús képességei egyáltalán nem feltétlenül egyenesen arányosak a GDP méretével. Észak-Korea például a világ egyik leggyengébb gazdasága, de egymilliós hadserege komoly fejtörést okozna a legtöbb hasonló méretű országnak egy közvetlen összecsapásban, és akkor még a nukleáris csapásmérő képességekkel nem is számoltunk. Nyilván az sem mindegy ilyen szempontból, hogy a GDP mekkora részét adják mondjuk a pénzügyi szolgáltatások és mekkorát a nehézipar, hiszen az előbbiből jóval nehezebb tankhadosztályokat varázsolni, mint az utóbbiból.

De hogy is működik az erőforrások harctéri képességekké történő átváltása? Észak-Koreát leszámítva nagyjából egyetlen ország sem költi békeidőben haderejére a GDP 20-30-40 százalékát, hiszen ezt mind az ország vezetői, mind lakosai kidobott pénznek ítélnék meg. Azonban ha kitör a háború, rögtön más lesz a helyzet, és elsődleges prioritássá válik a gazdaság átalakítása oly módon, hogy az a leginkább elősegítse a győzelem kivívását. (Az alábbi ábrán öt ország GDP-arányos védelmi kiadásai láthatók a 1900 és 2016 között, érdemes megnézni a két világháború okozta kiugrásokat.)

Ennek vannak nagyon egyszerű és egyértelmű módjai, mondjuk egy konzervgyárat átállítani lőszergyártásra, egy autógyárat tankok építésére, de vannak kevésbé nyilvánvaló módjai is, mondjuk a munkaerő átirányítása a hadi erőfeszítéseket közvetlenül támogatni képes iparágakba, vagy a munkanélküliség felszámolása az emberek besorozásával vagy „közmunkára” vezénylésével például a mezőgazdasági termelés növelése érdekében.

Ha belegondolunk, egy modern ipari társadalom számos olyan dolgot állít elő, illetve számos olyan dologra költ, amelyek nem igazán szükségesek a túléléshez sem egyéni, sem társadalmi szinten. A túléléshez elég ételt és italt adni az embereknek, valamilyen fedélt biztosítani a fejük fölé. A háborúban a katonáknak ezen felül fegyverekre, lőszerre és üzemanyagra is szükségük van, de például ha senki sem készít vagy vásárol kézzel varrott, százezer forintos, merinói selyemből készülő otthonkát, vagy nem vesz mondjuk részt auraolvasáson, attól ugyan a GDP csökken, de senki nem kerül életveszélybe. Ilyen szempontból tehát hatalmas tartalékok vannak egy modern gazdasági rendszerben, és ha ezeket a valóban szükséges dolgokra fordítják, akkor még óriási GDP-visszaesés mellett is működőképes maradhat egy ország.

Tervek és utasítások

Ilyen intézkedéseket valamilyen mértékben minden „rendes” háborút megvívni kényszerült országban meghoztak és meghoznak. (A kevés kivételek közé tartozik, ha egy ország a békebeli gazdasági rendszere mellett is képes egy korlátozott, a létét nem fenyegető háború finanszírozására, mint például az Egyesült Államok, amely az iraki és afganisztáni háborúk, megszállás költségeit egyszerűen bele tudta építeni a rendes költségvetésébe.)

A végrehajtás módja és annak radikalizmusa persze függ az adott állam politikai berendezkedésétől: míg mondjuk az 1940-es évek Szovjetuniójában a traktorgyár igazgatója nem kérdezett vissza, ha közölték vele, hogy másnaptól tankokat fog gyártani, addig mondjuk a General Motors magáncég profitot termelő állami megrendeléseket kapott az amerikai kormánytól, hogy személyautók helyett katonai járműveket gyártson. Az állam azonban még a legdemokratikusabb, legkapitalistább rendszerekben is beleszól ilyenkor a gazdaság működésébe, az Egyesült Államokban is megmondták például, hogy az előállított acélból mely vállalatok részesülhetnek első körben és milyen célokra lehet felhasználni, de az is előfordult, hogy egy magáncég az általa tervezett repülőgép terveit át kellett adja egy másik magáncégnek, hogy többet lehessen belőle gyártani, ez békeidőben szentségtörésnek számítana.

E módszerekkel hatalmas erőforrásokat lehet a háború szolgálatába állítani, ha ezt az állam vezetői szükségesnek ítélik. A második világháború a legtöbb hadviselő fél számára élet-halál harcnak számított, a vereség ugyanis egyenlő lett volna a politikai rendszerük felszámolásával, a megszállással, akár a fizikai megsemmisítéssel is. Ennek fényében nem meglepő, hogy az államok mindent megtettek azért, hogy a gazdaságukból a legnagyobb katonai teljesítményt sajtolják ki, nagyjából tekintet nélkül a következményekkel. Az Egyesült Királyság például a 2010-es években a GDP-je 1,9-2,6 százalékát fordította védelmi kiadásokra, míg a második világháborúban egyes becslések szerint ez az érték az 50 százalékot is elérhette. Így történhetett meg például, hogy míg a britek 1939-ben még kevesebb mint 8 ezer harci repülőgépet gyártottak, addig 1940-ben már 15 ezret, 1944-ben pedig már 26 ezret, miközben a GDP nagyjából hasonló szinten maradt.

A malacperselytől a pénznyomtatásig

Azonban, mint Montecuccoli óta közismert, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz, és ez a 21. században talán még inkább így van, mint a 17. században. Ha a termelés átállítása meg is történik, az államnak akkor is fizetnie kell a nyersanyagokért, az előállított termékekért, fizetni kell az állami alkalmazottak bérét vagy éppen a katonák zsoldját, és ki kell egyenlíteni a külföldről behozott áruk után is a számlákat – mindezt pedig általában visszaesett polgári gazdasági teljesítmény, következésképp visszaesett állami bevételek mellett.

A kormányok azonban pénzügyi eszközeiket is tudják háborúra „mozgósítani”, felhasználhatják például a jobb időkben félretett tartalékaikat, fel tudnak venni hiteleket, emelhetnek adót, kivethetnek rendkívüli adókat, kibocsáthatnak hadikötvényeket. A másik oldalon pedig takarékoskodni is lehet: visszafoghatják vagy felfüggeszthetik az állami beruházásokat, csökkenthetik az állami szolgáltatások, például az egészségügy vagy az oktatás finanszírozását, megvághatják az állami alkalmazottak fizetését (vagy csak nem emelik meg azokat), spórolhatnak az infrastruktúra – például az utak vagy a közművek – karbantartásán.

Ha ez még mindig nem elég, akkor pedig beindulhat a pénz nyomtatása, tehát olyan pénz beöntése a gazdaságba, amely korábban nem létezett. Ez megnyilvánulhat olyan extrém formákban, mint például a világháborús japán megszálló hatóságok által kibocsátott inváziós pénz, amelyet a helyi pénz helyett bocsátottak ki, és amelyet kötelesek voltak a rögzített árfolyamon elfogadni a megszállt területek termelői, de a nemzeti bankok békeidőben is egyszerűen képesek és szoktak is pénzt teremteni, ennek csak a mértékét lehet szükséges felpörgetni háborús helyzetben.

Ezek a módszerek lehetővé teszik a háborús gazdaságoknak, hogy elképesztő mértékben felpörgessék a háborúhoz szükséges cikkek termelését, miközben elkerülik az összeomlást, illetve biztosítják a lakosság számára a létfenntartáshoz szükséges feltételeket. És ezt akár egészen sokáig, egyre romló feltételek mellett is fenn tudják tartani. A náci Németország például 1939-ben 370 (!) harckocsit gyártott, míg 1944-ben már közel 19 ezer darabot, miközben számos nyersanyagból szenvedett hiányt, iparát és infrastruktúráját folyamatosan bombázták. Közben az átlagos német civilek persze egyre többet nélkülöztek, de kiterjedt éhínségek például az utolsó hetekig nem fordultak elő az országban. Nem is a gazdaság összeomlása miatt tette le a fegyvert a német vezetés, hanem azért, mert a szovjetek kitűzték Berlinben a vörös zászlót, a nyugati szövetségesek pedig a másik oldalról közelítették meg a német fővárost.

Ha tehát arra várunk, hogy egy gazdaság a háborús nehézségek közepette eljusson arra a pontra, amikor már képtelen fegyverekkel és utánpótlással ellátni a haderejét, vagy kenyeret adni a lakosságnak, akkor ezt nem hónapokban, hanem hosszú években kell mérni. Egy modern ipari gazdaság nagyon sokáig képes kitartani. De nem örökké. A fenti intézkedések közös nevezője ugyanis, hogy miközben ugyan fenntartják a gazdaság működését, illetve a hadiipar termelését akár meg is sokszorozzák, negatív következményekkel járnak. E negatív következmények azonban nem azonnal jelentkeznek, cserébe viszont felhalmozódnak, és egyszer ki kell fizetni a hatalmasra duzzadó számlát – és az már valóban végzetes következményekkel járhat. Írásunk következő részében azt próbáljuk körüljárni, milyen mértékben alkalmazza e módszereket az ukrajnai háború két hadviselő felének gazdasága, és meddig halmozódhatnak még a negatív következmények, mielőtt valamelyik gazdaság tényleg megroppan a terhelés alatt.

Forrás: Privátbankár

Új kutatás érkezett a napelemekről, ez minden tervünket megváltoztathatja

Komoly kihívás az időjárástól függő megújuló energiahordozók termelésének tudományos igényű modellezése – mondta az Indexnek Aszódi Attila volt államtitkár, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára, aki munkacsoportjával megdöbbentő eredményekre jutott.

„Több év meteorológiai paraméterei alapján megtanítottuk a mesterséges idegsejt hálózatunkat – egy matematikai eljárást – arra, hogy adott külső körülmények esetén bemutassa, milyen napenergia-, szélenergia-termelésre és milyen villamosenergia-igényre lehet számítani” – mondta Aszódi Attila a közelmúltban publikált kutatásról, amely során szolgálatba állították a gépi tanulást, a mesterséges neurális hálózatokat is.

AZ ÍGY LÉTREJÖTT MODELL LEHETŐVÉ TESZI A MAGYAR VILLAMOSENERGIA-RENDSZER RÉSZLETES, AZAZ ÓRÁRÓL ÓRÁRA TÖRTÉNŐ VIZSGÁLATÁT A KÜLÖNBÖZŐ ENERGIAFORRÁSOK BONTÁSÁBAN.

A modellnek köszönhetően demonstrálható a jövő villamosenergia-igényének órás felbontású alakulása, továbbá az is, hogy az hogyan fedhető le a jövőben tervezett erőművekkel.

Saját piacukat kannibalizálhatják

„Nagyon érdekes eredmény, hogy a naperőművek 6000-8000 megawatt beépített kapacitás fölött – ipari, hálózati léptékű villamosenergia-tárolás nélkül – elkezdik kannibalizálni a saját piacukat: mivel a naperőművek mindig ugyanabban az időszakban működnek, az említett kapacitás felett az év sok órájában nem tudjuk elhasználni mindazt a villamos energiát, amit előállítanak” – részletezte Aszódi Attila, aki úgy véli, hogy ilyenkor kénytelen lesz a rendszerirányító a naperőművek termelését visszafogni, egyes egységeket lekapcsolni.

Az is fontos tapasztalat, hogy a nagy megújuló kapacitások ellenére sok olyan helyzet van, amikor a nagy beépített erőművi kapacitás ellenére sem fedezhetők a fogyasztói igények, amikor egyszerre nem süt a nap, és nem fúj a szél. Ezeket nevezzük a német kifejezés alapján Dunkelflaute, magyarul sötétszélcsendes állapotoknak. Ilyenkor az áramellátást teljesen más forrásokból kell biztosítani. A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a környékbeli országok is hasonló energetikai fejlesztéseket terveznek, így ha a mostani energiapolitikai tervek valósulnának meg, akkor sajnos arra sem lehet számítani, hogy majd a környékbeli országokból importált árammal segítjük ki az éppen hiányzó hazai forrásokat.

Aszódi Attila szerint, ha Magyarország nem lesz körültekintő, akkor könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy ezek az időszakok jelentős ki nem szolgálható villamosenergia-igénnyel párosulnak. Ez pedig a fogyasztók folyamatos ellátását veszélyeztetné. A tényezők alapján csak az atomerőművek és a megújuló források hatékony együttműködése biztosíthatja a megfelelő villamosenergia-rendszert, azonban ehhez elengedhetetlen a gondos műszaki tervezés – magyarázta a szakértő.

Gyakori sötétszélcsend

A magyar kutatók Aszódi Attila vezetésével részletesen vizsgálták a sötétszélcsendes állapotok éves előfordulási gyakoriságát, eloszlását az elmúlt 42 évben. Megállapították: „2, 3 vagy 4 órás sötétszélcsendekből – ha 5 százalék vagy az alatti értéken definiáljuk a nap- és a szélerőművek betáplálását ezekben az időszakokban – 20-25-30 darab is előfordul évente. 10 óra hosszúságú sötétszélcsendekből évente 7-8 darab található, de még a 15 órát meghaladó hosszúságú ilyen állapotok is 3-5 alkalommal történnek meg” – összegezte a volt államtitkár. Találtak olyan évet is az elmúlt négy évtizedben, amikor 35, 39 vagy akár 61 óráig is tartott egy adott Dunkelflaute-esemény Magyarországon.

Ezek a kedvezőtlen állapotok itt, a Kárpát-medencében gyakoribbak, mint a szakirodalom szerint Németországban vagy Belgiumban. Ebből az következik, hogy ezekre a helyzetekre fel kell készíteni a villamosenergia-rendszert, és olyan más erőműveket – jellemzően atomerőműveket – is kell tenni az erőművi mixbe, amelyek képesek folyamatosan, az időjárástól függetlenül termelni

– fogalmazott az Indexnek Aszódi Attila, aki úgy folytatta: a német zöld energiastratégia ezekre a helyzetekre gondolta a földgáztüzelésű erőműveket beépíteni a rendszerbe, de az ehhez szükséges földgáz rendelkezésre állása romlott, az ára pedig jelentősen növekedett az orosz–ukrán háború következtében. Így a földgázellátási korlátok miatt Európában most a legrosszabb tapasztalható:

ELKEZDETT ÚJRA EGYRE TÖBB BARNASZENET ÉS FEKETESZENET HASZNÁLNI.

„Amikor nem fúj a szél, feltekerik a szénerőműveket, ami sok mindennek nevezhető, de klímavédelmi szempontból kedvező megoldásnak biztosan nem. Németország jelenleg barnaszén és feketeszén segítségével egyenlíti ki a megújulók ingadozásait, hatalmas szén-dioxid-kibocsátások árán” – világított rá.

Amikor a távolabbi jövőbe tekintünk, és az ingadozó megújuló forrásokból származó problémákra hívjuk fel a figyelmet, akkor kerülnek elő a hidrogén melletti érvek. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a hidrogénalapú energiatárolás jelenleg fejlesztés alatt álló technológia, és rendkívül drága. Egyelőre senki nem tudja, hogy mikor sikerül az ipari villamosenergia-tárolásba bevonni. Nem az a lényeg, hogy az embernek ötletei legyenek, hanem az, hogy meglegyen a recept, hogyan használja fel ezeket az ötleteket – Malcolm Gladwell nyomán.

Nagyon fontos, hogy az egyes országok, így Magyarország erőművi portfóliója is nagy gonddal, a technikai feltételek figyelembevételével kerüljön kialakításra, hogy a folyamatos áramellátás feltételeit a jövőben is lehessen biztosítani

– ismertette eredményeiket Aszódi Attila, aki úgy véli, hogy az energetikában, mint ahogy más területeken is, a beruházásokhoz pénz kell, ebből pedig nem rendelkezünk végtelen forrásokkal. A technológiák választásánál tehát nagyon fontos kitérni a gazdasági kérdésekre, így a beruházások megtérülésére is.

Más, korábban végzett szimulációik azt mutatják, hogy a hálózathoz csatlakozó akkumulátortelepek jól kihasználhatók rövid távú energiatárolásra, de a hosszabb időszakok áthidalására nem alkalmasak. A szomszédos országokban meglévő szivattyús tározós vízerőművek nagy flexibilitást visznek be az ottani áramellátó rendszerbe, főleg Ausztria rendelkezik hatalmas ilyen kapacitásokkal, de Szlovákia, Románia, Szerbia, Szlovénia területén is vannak ilyen létesítmények. Magyarországon sok szivattyús tározós vízerőműre fizikailag nincs lehetőség, ugyanakkor az tény, hogy egy-két ilyen erőmű, akár már 500-600 megawatt egységenkénti kapacitással, hatalmas segítség lenne az ingadozások kiegyenlítésében.

Ez nem atomlobbi, ezek a tények

A kutatók megállapították, hogy ha a mostani, közel 3000 megawatt ipari naperőművi kapacitás ötszörösére rúgó, 15 000 megawattos napenergia-kapacitás és a jelenlegi, 320 megawattos szélenergia-kapacitás nagyjából a tízszerese, 3000 megawatt szélerőmű lenne a rendszerben, akkor is csak 42 százalékig emelhető a karbonsemleges villamosenergia-termelés értéke Magyarországon. Ugyanakkor ez kevesebb mint a fele annak a közös európai uniós célkitűzésnek, miszerint a karbonsemleges villamos energia részarányát 90 százalékra kell emelni.

A MATEMATIKA IS BIZONYÍTJA: SZÜKSÉG VAN AZ ATOMERŐMŰVEKRE.

Az atomenergia ugyanúgy karbonsemleges áramtermelési mód, mint a megújulók – ezt maga az Európai Bizottság is elismerte. Az a hatalmas különbség, hogy az atomerőművek termelése gyakorlatilag független az időjárástól, és sokkal nagyobb a kihasználási tényezőjük: amíg 1000 megawatt naperőművi kapacitás Magyarországon nagyjából 1,5 milliárd kilowattóra villamos energiát állít elő évente, addig egy 1000 megawattos atomerőművi kapacitás 8 milliárd kilowattóra környékén termel.

LEGYINTHETNÉNK ERRE, DE A KÜLÖNBSÉG TÖBB MINT ÖTSZÖRÖS.

„Az atomerőmű zsinórtermelő, vagyis képes folyamatosan a névleges teljesítményén termelni. Ehhez képest a nap- és szélerőművek az időjárástól függően folyamatosan változtatják a teljesítményüket. Kombinálni kell ezeket a forrásokat a villamosenergia-rendszerben ahhoz, hogy az jól működtethető legyen” – emelte ki Aszódi Attila.

A kutatás eredménye egyértelmű: csak a napenergia, szélenergia és az atomenergia kombinálásával lehet Magyarországon egy olyan rendszert építeni, amellyel az képes a karbonsemleges villamosenergia-termelésre vonatkozó EU-s célokat elérni.

Nagyon jól tette Magyarország, hogy más, hasonló gondolkozású országokkal, például Franciaországgal közösen fellépett annak érdekében, hogy a zöld beruházások finanszírozását célzó ún. taxonómiarendeletbe kérte beépíteni a megújulók mellett az atomenergiát is

– jelezte a Műegyetem professzora, aki szerint a tanulmányukban ismertetett kutatási módszer alkalmas arra, hogy más összetételű villamosenergia-rendszereket is elemezzenek, alkalmazható más országokra is, ahol jelentősen mások a meteorológiai viszonyok, így az ottani meteorológiai és villamosenergiarendszer-adatokkal újra meg kell tanítani a neurális háló modelleket annak érdekében, hogy a kutatási módszer ott is alkalmazható legyen.

„Nem utolsósorban az általunk kidolgozott módszer továbbfejlesztése arra is alkalmas lehet, hogy a hazai nap- és szélerőműpark – jelenleg meglehetősen nagy hibával működő – termelés-előrejelzési módszereit továbbfejlesszük annak érdekében, hogy a kiegyenlítő energia mennyisége és költségei csökkenjenek, és egy jobban működő, flexibilisebb rendszert kapjunk” – fűzte hozzá Aszódi Attila.

Forrás: Index.hu

Raskó György: „A kormány nem fog lemondani az inflációról, mert az neki kényelmes és előnyös”

Raskó György szerint Orbán Viktor az inflációs áfából pótolja a kieső uniós pénzeket, ebből osztogat, ebből szilárdítja meg a hatalmát. Miközben ennyire inkompetens ellenzéke egyetlen egy európai országnak sincs.

Az éves infláció januárban a KSH szerint 25,7 százalék volt, az élelmiszerinfláció ennél jócskán magasabb szinten áll.

Raskó György agrárközgazdász rendszeresen járja az élelmiszerboltokat, a termelői kisboltoktól egészen a nagy áruházláncokig. Facebook-bejegyzéseiből megtudhatjuk, hol érdemes vásárolni, és azt is, hol szálltak el az árak. Vele beszélgettem.

– Legutoljára olyan 45 százalék élelmiszer-inflációnál maradtam le. Ennyi?

– Februárban a növekedési ütem nagyon lelassult. A 12 havi, az valóban 45% körül van, azonban az egyhavit nézve gyakorlatilag megállt.

Beállt az az állapot, amikor a kereslet olyan mértékben csökkent, ami miatt a boltosok már akciókkal próbálják visszacsalogatni a vevőket,

tehát a keresleti oldal motiválja az élelmiszerárak növekedési ütemének lelassulását, illetve megállását. Szerintem már csak egy termékkörben lesz még komolyabb fogyasztói árnövekedés: a baromfihús, a juhhús és a sertéshús esetében. A marhahúsnál már nem nagyon látom, mert nincsen akkora kereslet Magyarországon, azonban a sertéshús biztos, hogy drágulni fog.

– És miért?

– Azért, mert a sertés jegyzése a számunkra meghatározó német piacokon, Észak-Rajna Vesztfáliában most 2 euró 20 centre drágult, ami elképesztő mértékű növekedés az egy évvel ezelőttihez képest, legalább 40 százalékos. Emiatt a vágóhidak hazai beszerzése is megdrágul, és ez majd előbb-utóbb a húsban, a húskészítményekben jelentkezni fog.

– Nagyon jó dolog, hogy lelassult az élelmiszerinfláció, de ugye hiú ábránd marad, hogy valaha is visszatérnek az árak arra a szintre, ahol egy évvel ezelőtt voltak?

– Kizárt. És ennek nyomós okai vannak, hiszen a termelők számára három nagy tétel igen megdrágult. Az egyik a táp és takarmány. Ezek ára egy év alatt 60%-kal nőtt, itt elsősorban az abraktakarmányra kell gondolni. Ez ugye a gabonaár emelkedésnek a következménye, valamint a szójadaráé. A másik nagy tétel az energia. Mind a termelésben, mind a feldolgozásban az energiaköltségek elég jelentősek, ott sokszor 6-7-szeres növekedés történt, és az sem fog csökkenni a közeljövőben. A munkabér is drágult 15-18 százalékkal, az is fontos tényező, tehát ha ezeket így összeadjuk, akkor a visszarendeződés nominál értékben abszolút kizárt, még akkor is, ha ez a tendencia folytatódik, habár a mezőgazdasági nyersanyagok árszintje május óta visszafelé csorog. Mára azonban megállt a visszarendeződés, és szerintem nem is lehet számítani arra, hogy további csökkenés történjen. Már az is nagy eredmény, hogy a visszarendeződés az ilyen mértékű volt. Valószínűleg most egy stagnáló állapot következik, ami aztán a forint árfolyamváltozásának függvényében hat majd a belföldi átadási árakra, illetve a kiskereskedelmi fogyasztói árakra is.

– A forint erősödése milyen szerepet játszhat?

– Az az elképesztő veszteség, ami egy kiló liszten, cukron vagy éppen sertéshúson volt tavaly november-decemberben, az mára enyhült. Most is veszteség van rajta, de már nagyjából elviselhető mértékű,

és ez a hazai termelőket is rákényszerítette arra, hogy az átadási áraikat csökkentsék,

mert különben a kiskereskedelem 100 százalékban importtal is ki tudja váltani a termékeiket.

– Találtam egy érdekes képet a Facebookon, nem tudom, hogy ön látta-e. Egy fotó a párkányi Lidlből, február 18-án, azt írja, hogy a tej 261 forint, a tojás 50 forint/darab. Miért van ez?

– Egyrészt azért, mert a magyar áfa a világbajnoki szinten van. A szlovákhoz vagy az osztrákhoz viszonyítva is, de a lengyelhez, végképp. A feldolgozatlan hús- és gabonaféléken 5 százalékos áfa van csak, de amint feldolgozott termék készül belőle, 27 százalék az áfa + 4 százalék büntetőadó, ami miután forgalomarányos, ezért áfának tekinthető. Vagyis ezeken az élelmiszereken 31 százalék az áfa! Ausztriában csak 10 százalék. Emiatt van az, hogy Ausztriában szinte minden tejtermék olcsóbb, mint Magyarországon.

– Tartható ez az állapot?

– Ez azt fogja eredményezni, hogy a határ menti lakosság átjár majd Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba, Romániába élelmiszert vásárolni. Ezt bizonyos hatótávolságon belül éri meg, az 50-100 kilométerre lakók nem fognak átjárni Párkányba vagy éppen Burgenlandba,

de akik ott laknak 10-15 kilométerre a határtól, azoknak a nagybevásárlást már érdemesebb külföldön megtenni.

– Emlékszem a ’80-as évekre, amikor az akkori bölcs gazdasági vezetés rövidlátásának köszönhetően az emberek Ausztriából hozták be a Gorenje hűtőszekrényt, emiatt hihetetlen mennyiségű valuta áramlott ki az országból. Talán ez nem lesz, de az az adóbevétel, ami Szlovákiába megy, az nem ide megy. Tehát ez az adópolitika, ami a kereskedelmet így bünteti, tartható? Miért van az, hogy nálunk az áfán keresztül akarják beszedni az összes adót?

– Azért, mert az Orbán Viktor személyesen is, de a kormánya is meg van győződve arról, hogy az áfa legkönnyebben behajtható adó, és az áfát mesterséges inflációnöveléssel szépen lehet tovább pörgetni. Minden infláció az államnak kedvez. A világ minden országában, nem csak Magyarországon. És ahol ilyen adópolitika van, ott egyértelmű, hogy a kormány nem fog lemondani az inflációról, mert az neki kényelmes és előnyös. Az áfán keresztül vesz el akkora tömegű költségvetési bevételt, amit utána már ő tud osztani, osztogatni. Tehát ez hatalomtechnikai megoldás is. Ahogy sikerült tavaly visszaszereznie a választások előtt szétosztogatott pénzeket az áfán keresztül, most az uniós pénzek elmaradását jelentős mértékben tudja pótolni az inflációs áfával. Ez történik.

Van a kormánynak pénze, csak most nem Brüsszelből jön, hanem a magyar lakosság zsebéből veszik ki.

Orbán azt szokta mondani, hogy itt legalább szabad választása van a polgárnak, ha kevesebbet vásárol vagy nem vásárol, akkor őt nem sújtja ez a magas áfa, de aki továbbra is költekezik, annak örülnek, attól beszedik az áfát. Az SZJA csak 15 százalék, az úgynevezett osztalékadó, meg társasági adó is hihetetlen alacsony szinten van Magyarországon. A kormány az adópolitikáján keresztül arra törekszik, hogy az emberek motiváltak legyenek a munkára. Láthatóan azok is, ezért van az, hogy munkanélküliség gyakorlatilag szinte nincs is az országban, hiszen szinte csak azok nem dolgoznak, akik egyébként nem is akarnak dolgozni. Amúgy szerintem ez nem rossz politika. Az ilyen magas szintű áfát abszolút helyesnek tartom közgazdászként, kivéve a zöldség-gyümölcsét, azt le kellene 5 százalékra vinni, de az összes többi árucikk magas áfája engem nem zavar. A munkára való ösztönzésre ez az SZJA és osztalékadó politika nagyon-nagyon kedvező és jó. Az, ami a kormánynál elmarad, hogy nincsen megfelelő szociálpolitikája, és ebből lesz majd komoly társadalmi feszültség.

Tavaly 5,1%-kal csökkentek a reálkeresetek Magyarországon. Idén valószínűleg 4-5 százalék reáljövedelem-csökkenés lesz. Ez akkora mértékű életszínvonal visszaesés, ami a rendszerváltozás óta eltelt időben soha nem történt meg, az első 3-4 évet leszámítva.

– Láthatóan ez a kormánynak nem okoz gondot, mert az áfa révén megvan az a költségvetési bevétele, amiből a hatalmi pozícióját megszilárdíthatja. Ezek az úgynevezett „én adom neked” intézkedések. Mint ahogy most éppen Orbán Viktor minden nyugdíjasnak, így nekem is küldött levelet, amiben felhívta a figyelmemet arra, hogy adott nekem egy 13. havi nyugdíjat. Az már nincs odaírva, hogy közben nyugdíjasok átlagban rendesen elszegényedtek más társadalmi rétegekhez viszonyítva. Érzi ezt a levél szerzője is, mert megjegyzi: „Bezzeg Gyurcsány Ferenc annak idején elvette tőletek a 13. havi nyugdíjat”.

– Nekem ez úgy tűnik, hogy ez bűvészkedés a számokkal. Tehát rendben van, nem fizetünk magas SZJA-t, cserébe fizetünk magas áfát. Viszont egy jó gazdaságpolitikához nem elég csak a számokkal bűvészkedni, oda valami más vízió is kellene, mert itt csak ugyanazt a kevés pénzt osztogatják jobbra meg balra, és a végeredményben ettől még nem lesz egy valódi, bővülő, fenntartható, dinamikus, modern, XXI. századi gazdaságunk.

– Abszolút nem vitatkozom önnel, csupán azt magyarázom, miért ragaszkodik a magas inflációhoz, és miért ragaszkodik a magas áfához a kormány. Azért, mert hihetetlen kényelmes helyzetbe hozza ez az adópolitika, és a többi pedig már kormánypropaganda, amiben meg elképesztően hatékony.

A Stockholm-szindróma működik Magyarországon, hogy akiket kifoszt az állam, a kisnyugdíjasok, a medián nyugdíjasok körében a legnagyobb a támogatottsága az Orbán-kormánynak.

Vagyis, ha valamihez, hát a propagandához hihetetlen módon jól értenek, és Orbánt pedig semmi más nem érdekli csak a hatalom. Hogy itt a magyar gazdasággal mi van, vagy milyen a külpolitikai viszonyulásunk a szomszédokhoz, azok harmadlagos kérdések. Csak az számít, hogy a hatalma stabil legyen. Az Idea közvélemény-kutatása igazolja, hogy hihetetlen hatékony ez a politika, mert az ellenzék egy árva százalékkal nem tudta javítani a pozícióját. Most sem, amikor történelmi mértékű az életszínvonal-esés. Vagyis Orbán ebből azt a következtetést vonja le, amit mondott az országértékelőjén, hogy mindent megfontoltam, mindent meggondoltam, és győztesen fogunk kikerülni a mostani válságból is. Decemberre már egyszámjegyű lesz az infláció- mondja magabiztosan a miniszterelnök. Halkan teszem hozzá, hogy az EU többi tagállamában már most tavasszal egyszámjegyű lesz.

– Az ember úgy érzi, hogy Orbánék valami olyan csodaszert találtak fel. Bármi történik, azt a saját javukra tudják fordítani.

– Hihetetlen profi hatalomtechnikai eszközeik vannak, és jól is használják azokat. Ezt valóban tanítani lehet, sőt biztos, hogy tanítani is fogják politológus hallgatóknak.

– Amit Fidel Castronak sikerült Kubában megvalósítani, az történik itt is? Ott hihetetlen szegénységbe csúszott az ország, de a Commandante hatalma rendíthetetlen volt.

– Meg a népszerűsége is.

– Ezek szerint ennek igazából nincsen vége, szépen lassan belefut a végtelenbe anélkül, hogy bármi változás lenne?

– Nem vagyok jós, én csak közgazdászként látom a dolgokat. Szerintem a tavaly év végi életszínvonal-csökkenés, 2023-ban folytatódik, és egy nagyon jelentős rétegnél fog olyan gondot okozni, hogy nem fogja tudni a rezsit fizetni, és állandósul ez a problémája. Akkor lehet, hogy más lesz a helyzet, de egyelőre ennek még nagyon a kezdetén vagyunk.

Ami abszolút magyar sajátosság, hogy ennyire inkompetens ellenzéke szerintem egyetlen egy európai országnak sincs, és ez nem másra vezethető vissza, mint magára Gyurcsány Ferencre, aki gyakorlatilag stabilizálja Orbán hatalmát.

A DK szavazóinak döntő hányada ugyanolyan elvakult szavazó, mint Orbán keménymagja, csak éppen Gyurcsány irányába. Ez a kettő összeadódik és befagyasztja a magyar belpolitikát. Mások számára láthatóan nincsen mozgástér. Mindkét fél jelentős, olyan egyoldalúan elfogult táborral rendelkezik, ami a társadalmi belső politikai mozgásteret szinte a lehetetlenségig leszűkíti, ezért van az, hogy az ellenzéki pártok egyike sem tud megerősödni, pedig nyilvánvalóan van közöttük különbség, van, aki azért ötletes, jó dolgokkal áll elő. Ez a kemény tábor mindkét oldalon úgy konzerválja a magyar belpolitikai viszonyokat, hogy a következő választásokon is már most biztosított a kétharmad. Ha véletlenül nem lenne meg, hanem csak a sima 50 százalék lenne a Fidesznek, akkor a Mi Hazánk be fog segíteni, és majd hozzáteszi a saját 10 százalékát, és a kettő együtt már biztos, hogy újra hozza a kétharmadot.

– Az a kormányzati prognózis vajon reális, hogy az év végére egyszámjegyűvé váljon újra az infláció?

– Azért nem, mert az Orbán-kormányt nem fűzi hozzá semmi érdek. Majd kitalálnak újabb ellenséget, miért nem sikerült 10 százalék alá menni, és persze elterelik majd a figyelmet. Akkor foglalkozna ezzel a kérdéssel komolyan a kormány, ha látná, hogy az Unió átutalja azokat a pénzeket, amik elvileg Magyarországnak járnak.

De nem fogják utalni. Tehát valahonnan pénzt kell neki csiholni. Annál kényelmesebb dolog, nincs, mint az áfa.

Van persze más opció is, például hitelfelvétel Kínától. Ez persze nagyon drága játék, és politikailag sem igazán jó, de ha nincs más választás?

– Másodszor mondja azt, hogy Orbánéknak nem érdeke az infláció letörése, nekik ez most így jó, mert magasabb áfabevételt hoz. Azt akarja sejtetni, hogy a kormány az inflációt tudatosan gerjeszti? Hogyan lehet tudatosan inflációt gerjeszteni?

– Például a kiskereskedelemre kivetett 4 százalékpontos büntetőadóval (2022-ben még „csak” 2,7% volt), az ársapkával, valamint a forint szándékos gyengítésével tavaly ősszel. Nyilvánvaló, hogy nem véletlen volt 420-430 forint az euró árfolyam. De gerjesztették a tavaly februári jóléti intézkedésekkel is: SZJA visszatérítés, 13. havi nyugdíj. Miután ez a pénz kiment/ott maradt a lakosságnál óriási plusz keresletet teremtett. Meg is lódult az infláció szépen és ezzel párhuzamosan az áfabevétel is. Mára már 100 százalékban vissza tudták szedni ezt a pénzt az áfán keresztül. Ez volt a tavalyi motiváció, ehhez idén hozzájött az is, hogy miután már tudja a kormány, hogy az Uniótól ebben az évben nem fog pénzt kapni, ránézett a költségvetésre, honnan lehet pénzt szerezni, és ugyanarra a következtetésre jutottak: a magas áfa bevételekkel.

– Miért nem a globális minimumadót vezetik be? Ott például sok százmilliárdos bevételre tehetnének szert.

– Az adóemelés lenne Magyarországon. És nekik fontosabb az, hogy ide jöjjenek kínaiak, dél-koreaiak és más befektetők. Ma Magyarország gyakorlatilag egy adóparadicsom, ráadásul a külföldi tőke még jelentős állami támogatásban is részesül, a debreceni akkugyár esetében ez éppen 320 milliárd Ft. A külföldi befektetések nagyon kellenek a kormánynak, hogy gazdasági növekedést tudjon felmutatni.

Az, hogy annak a belső szerkezete abszolút korszerűtlen irányba viszi a magyar gazdaságot, kit érdekel.

Azt néhány tucat hozzáértő közgazdászt, akik ezzel foglalkoznak. A lakosságot viszont egyáltalán nem érdekli, leszámítva néhány ezer környezetvédőt, akik ágálnak ellene. Magyarország globális világban való hosszú távú életképessége századrangú szempont az Orbán-kormánynak.

Forrás: Szeretlekmagyarorszag.hu

K&H: gyenge pénzügyi évük lehet a kkv-knak

Jóval infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek: 8,6 százalékos árbevétel- és 4,4 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A beruházási szándék ennek ellenére kismértékben emelkedett, jelenleg a cégek kétharmada készül fejleszteni. A célokat tekintve elsősorban gépberuházásokat és informatikai fejlesztéseket terveznek, de egy jelentős részüknél a céges autóflotta is megújulhat vagy kibővülhet év végéig.

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei szerint szerény pénzügyi eredményekre számítanak idén a vállalkozások az inflációhoz képest.

„A hazai cégek 8,6 százalékos árbevétel-növekedésre és 4,4 százalékos profitbővülésre számítanak. Ez azt jelenti, hogy a várt bevétel-növekedés mértéke gyakorlatilag nem változott, nyereség szempontjából azonban kismértékű korrekció történt az előző negyedévi 3,3 százalékhoz képest. Habár az MNB legutóbbi jelentése szerint 2023-ban az infláció fokozatos csökkenése várható, az éves átlag várhatóan meghaladja a 2022. évi 14,5 százalékot, és feltehetően csak 2024-ben lehet újra egyszámjegyű. A jelenlegi gazdasági környezetben tehát a kkv-k pénzügyi várakozásai nem mondhatók túl erősnek, hiszen egyfelől messze elmaradnak az infláció mértékétől, másrészt az előző években ennél sokkal kedvezőbb eredményeket prognosztizáltak” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Nagyobb cég, nagyobb profit

Ha az átlag mögé nézünk, az is jól látható, hogy erőteljes eltérés mutatkozik a vállalkozások pénzügyi jövőképét illetően.

„A cégmérettel párhuzamosan a pénzügyi eredmény várt változása is nő. A mikrocégek átlag alatti, 7,8 százalékos árbevétel- és 3,7 százalékos profitnövekedéssel számolnak. A kisvállalkozások az áltaggal szinte megegyező mértékű bővülést várnak az árbevétel (8,9 százalék) és a nyereség (4,5 százalék) tekintetében is. Jelenleg a középvállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel-növekedési várakozásuk (11,8 százalék) megközelíti az infláció mértékét, míg a nyereséget tekintve 7,4 százalékos bővülést valószínűsítenek” – részletezte az eredményeket a szakértő.

Gépberuházások várhatók leginkább

A beruházási szándékban kismértékű emelkedés történt: az előző negyedévi 61 százalékhoz képest jelenleg már a cégek 66 százaléka készül valamilyen fejlesztésre idén.

„A beruházás célját tekintve jelentősen, 22 százalékról 29 százalékra ugrott a gépek, berendezések beszerzése, ami a jövőre nézve pozitív, hiszen hosszú távú és nagyobb volumenű beruházásokat jelent. Informatikai fejlesztéseket szintén a cégek 29 százaléka tervez, míg minden ötödik vállalkozás a céges autóflottát készül cserélni vagy kibővíteni. Utóbbi esetben érdemes megfontolni a költséghatékonyan fenntartható elektromos autók beszerzését is, aminek a finanszírozása is számos esetben kedvezőbb feltételekkel biztosítható” – tette hozzá Rammacher Zoltán.

Forrás: Üzletem.hu

Már nem trükközhetnek a próbaidővel a munkáltatók

Egyelőre nincs jogalkotói válasz arra, mi legyen, ha a dolgozó a táppénz alatt nem épül fel. Szakértővel elemeztük a Munka Törvénykönyvének módosítását.

Számos ponton változott a Munka Törvénykönyve januártól – a dolgozókat érintő főbb változásokat vettük végig a Pozderka és Társai Ügyvédi iroda munkajogi szakjogászával, dr. Nagy Bence Gyula ügyvéddel.

Munkahely

Fontos változás például, hogy eltérő megállapodás hiányában a „munkakörben szokásos munkavégzési helyet” kell munkahelynek tekinteni, míg korábban a „szokásos munkavégzési hely” szófordulat szerepelt a Munka Törvénykönyvében. Voltak, akik ezt úgy értelmezték, hogy ezzel megkönnyítették a munkáltatóknak a dolgozók áthelyezését egyik munkahelyről a másikra. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kritikája szerint az új munkahelyfogalom tágabb értelmezésre ad lehetőséget, ezért megnyílhat annak a lehetősége, hogy bizonytalanná váljon egyes munkaöröknél a munkavégzés helye.

A munkajogi szakjogász szerint azonban a szövegből nem vezethető le ez a tágabb értelmezés. Úgy véli, az új fogalom határait a bírói gyakorlatnak kell majd kijelölnie. A bíróságnak pedig figyelembe kell vennie a jogalkotó indokolását is, amely szerint a módosítás egyszerűsíti és pontosítja a szokásos munkavégzés helyének meghatározását, összekapcsolva azt a munkavállaló által ellátott munkakörrel. Illetve, hogy a munkahely a munkaszerződés természetes, nem kötelező eleme, valamint hogy a magyar munkajog nem ismer olyan tényállást, ahol a munkavállalónak nincs szokásos munkavégzési helye.

Az indokolás alapján pusztán jogfogalmi pontosítás történt, koncepciós változás nem, ezért a szakjogász szerintnem várható, hogy a munkavállalók tömegesen tágabban értelmeznék a munkahely fogalmát január 1-jétől.Ez uniós jogrendbe is ütközne – tette hozzá.

Egészségügyi alkalmatlanság

Nagy port vert fel, hogy, aki ezután nem kapja meg a munkaköre elvégzéséhez a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági papírt, azt nem kell áthelyezni, illetve annak nem kell felmondani sem, rendelkezési állományba kerül, de feladat és bér nélkül. Vagyis kvázi így ösztönöznék a munkakör ellátására egészségügyi okból már nem alkalmas dolgozókat, hogy maguktól hagyják el a munkahelyet. A szakjogász szerint ez az értelmezés nem teljesen korrekt.

A jogszabályban most az szerepel, hogy a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és a munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól keresőképtelensége időtartamára, vagy addig, amíg munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan. Ezzel annyi történt, hogy a törvényszövegbe a keresőképtelenség mellé belekerült az egészségügyi alkalmatlanság is – kommentált Nagy Bence Gyula, aki szerint ez nem érdemi változás. Azért nem, mert a bírói gyakorlat szerint nem létezik olyan, hogy egy munkavállaló egészégi okból alkalmatlan a munkára, de keresőképes. Vagyisa keresőképtelenség és az egészségügyi alkalmatlanság nem merülhet fel külön-külön.Aki keresőképtelen, az eddig is mentesült a munkavégzés alól. Ergo a törvénymódosítás értelmezésében pusztán szentesíti azt a bírói gyakorlatot, hogy a munkavállalót nem terheli munkavégzési kötelezettség sem akkor, ha a háziorvos írja őt ki keresőképtelennek, sem akkor, ha az üzemorvos állapítja meg az alkalmatlanságot. Fontos, hogyha a munkavállaló nem átmenetileg, hanem kvázi végérvényesen alkalmatlan a munkavégzésre, akkor őt nem is lehet foglalkoztatni az adott munkakörben. Azaz a szerződéses jogviszonyban olyan változás jön létre, hogy a munkavállalótól nem várható el munkavégzési kötelezettségének teljesítése. A szakjogász úgy véli, a háttérben talán az lehet, hogy a háziorvosok egy része – szabálytalanul – a táppénz (maximum egy év) lejárta után megszüntette a keresőképtelen állapotot annak ellenére, hogy a dolgozó állapota nem javult.

Már nem trükközhetnek a próbaidővel a munkáltatók 1 — KOSZTICSÁK SZILÁRD / MTI

Felmondás és egészségügyi alkalmatlanság

Abban nincs változás, hogyha a dolgozó egészségügyileg alkalmatlan a munkakör ellátására, és a munkáltató fel akar neki mondani, ezt csak akkor teheti meg, ha nincs olyan munkakör, amit a korábbi helyett felajánlhatna a dolgozónak, vagy ha a felajánlott munkakört a munkavállaló alapos okkal visszautasítja. Ilyen felmondáskor a munkavállalónak jár végkielégítés. Tehát eddig sem volt köteles a munkáltató egészségügyi alkalmatlanság esetén másik munkakört felajánlani (ami szerződésmódosítást jelent), ha egyébként nem akart felmondást közölni. Vagyis a dolgozó egészségügyi alkalmatlansága továbbra is a szerződés ellehetetlenülését jelenti, mivel egyik fél sem tudja azt teljesíteni – a munkavállaló nem képes a szerződés szerinti munkakört ellátni, a munkáltató pedig nem köteles a munkavállalót másik munkakörben foglalkoztatni. A szakértő olvasatábana módosítás pusztán a felszínre hozta a problémát, hogy nincs tisztázva, mi legyen azokkal a munkavállalókkal, akik egészségügyileg alkalmatlanná váltak a munkájukra.

Az egyik válasz a munkáltatói felmondás lehet – ami előtt másik munkakört kell felajánlani. De eddig sem volt kötelező, hogy a munkáltató felmondást közöljön a munkaképtelen munkavállalókkal. A probléma másik megoldása a táppénz, viszont annak lejártát követően nincs jogalkotói válasz. A szakjogász szerint kérdéses, hogy egy ilyen ellehetetlenülés rendezését lehet-e teljes mértékben a munkáltatóra terhelni, vagy erre inkább szociális, társadalombiztosítási választ kell-e adni.

Rokkantság és felmondás

Változás továbbá, hogy a rokkantsági ellátásban részesülők már nem minősülnek nyugdíjasnak munkajogi szempontból, így náluk is indokolni kell a felmondást, és végkielégítés is jár nekik. Ez jelentős védelem az érintetteknek, amivel méltatlan helyzetet orvosolt a jogalkotó. Ugyanis a rokkantsági ellátást alapvetően a nem vagy csak kis mértékben rehabilitálható személyek kapják, akik nyilvánvalóan egészségügyileg alkalmatlanok a korábbi munkakörük betöltésére. Ha eddig igényelték a rokkantsági ellátást, akkor a munkáltató indokolás nélkül mondhatott fel nekik (mivel rokkantként nyugdíjasnak számítottak munkajogi szempontból), amivel könnyebben leplezhette azt, hogy valójában az egészségügyi ok miatt akar megválni tőlük, megspórolva azt, hogy másik munkakört felajánljon.

Mindez (mármint a felmondás indoklása, illetve a végkielégítés) vonatkozik azokra is, akik már egy ideje rokkant járadékot kaptak, és mellette dolgoztak, mert a törvényben a „nyugdíjas munkavállaló” fogalma változott meg. Így január 1-je óta senki nem minősül nyugdíjasnak, aki rokkantsági ellátást kap, és van munkaviszonya. A már decemberben vagy korábban közölt felmondásokra ez nem vonatkozik, de január elseje óta nem lehet „nyugdíjas” felmondást közölni azzal, aki rokkantsági ellátást kap (és más okból sem minősül nyugdíjasnak).

Szabadság

Újdonság a szülői szabadság (apának és anyának is járhat külön-külön), ami maximum 44 munkanap lehet a gyermek hároméves koráig, feltéve, hogy a munkaviszony legalább egy éve fennállt a szülés vagy örökbefogadás előtt. Abban nincs változás, hogy a szabadságot főszabály szerint a munkáltató adja ki, és csak 7 napot kell a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni – a szülői szabadságot azonban teljes egészében a dolgozó kérése szerint kell kiadni. Szépséghibája, hogy a szülői szabadság idejére csak a távolléti díj 10 százaléka jár, ráadásul ebbe bele kell számítani az egyéb juttatásokat (gyed, gyes) is. A szülői szabadság célja nem a pihenés (mint általában a szabadságnál), hanem az, hogy a kisgyermekes szülők rugalmasabban tudjanak dolgozni, a rugalmasság költségét pedig nekik kell viselniük. A szakjogász úgy véli, a szülők csak nagyon indokolt esetben fognak élni ezzel a jogintézménnyel. Másfelől közelítve a 44 nap érdemi segítség lehet a szülőknek, és ráadásul ők rendelkezhetnek róla, így az igénybevétel a munkáltatók számára munkaszervezési többletfeladatot jelent.

Pozitív változás, hogy ötről tíz napra emelkedett az apaszabadság, amit az apa a születés vagy örökbefogadás utáni két hónapon belül vehet ki kérése szerint, legfeljebb két részletben.A tíz nap az uniós irányelv szerinti minimum. Eddig az 5 napra 100 százalék távolléti díj járt, ez maradt is, a hatodik naptól pedig a távolléti díj 40 százalékát folyósítják. Nem kötelező mind a tíz napot kivenni.

Abban nincs változás, hogy a munkáltató kizárólag kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén szakíthatja meg vagy halaszthatja el (legfeljebb 60 nappal) a szabadságot. Az általános szabálytól eltér viszont, hogy az újonnan bevezetett szülői szabadság elhalasztható, de nem szakítható meg, míg az apaszabadság nem szakítható meg és nem is halasztható el.

A munkavállaló alapvetően nem tagadhatja meg a rendelkezésre állást, ha szabályosan rendelik el a szabadsága elhalasztását vagy megszakítását, viszont a munkáltató az ezzel kapcsolatban a dolgozónál felmerült kárt és költséget köteles megtéríteni. Az az idő pedig, amíg a szabadságos tartózkodási helyéről a munkahelyére ér a dolgozó, illetve amit munkával tölt, nem számít be a szabadságába, mi több, rendkívüli munkaidőnek minősül, amire 200 százalékos pótlék jár.

Eddig kollektív szerződés alapján a már közölt munkaidő-beosztást bármikor lehetett módosítani – pozitív változás, hogy már csak a beosztás szerinti munkaidő kezdete előtt legkésőbb 48 órával tehető ez meg. Főszabály szerint 96 órával korábban lehet csak módosítani, ettől lehetett eddig kollektív szerződésben akár 0 óráig eltérni, januártól azonban már legalább 2 órával korábban kell kollektív szerződés szerint is közölni a módosítást.

Már nem trükközhetnek a próbaidővel a munkáltatók 2 — CZEGLÉDI ZSOLT / MTI

Gondozói munkaidő-kedvezmény

A szakjogász szerint fontos újdonság a gondozói munkaidő-kedvezmény, amit súlyos egészségi okból gondozásra szoruló hozzátartozó vagy a munkavállalóval közös háztartásban élő személy személyes gondozására lehet kérni orvosi igazolás mellett, évente legfeljebb öt munkanapra. Ezt az öt napot a dolgozó kérése kell kiadni, legfeljebb két részletben. Erre az öt napra nincs bér- és járulékfizetés, így tb-biztosítás sem, tehát lényegében fizetés nélküli szabadságot jelent. A szakértő úgy véli, alapvetően azok fogják igénybe venni, akiknél az ápolt gondozása megoldott, de néha „be kell ugrania” a munkavállalónak is segíteni.

Munkaviszony helyreállítása

A törvénymódosítás szerint, ha a munkáltató mond fel, akkor már a joggal visszaélés esetén is kérhető a korábbi munkaviszony helyreállítása. Továbbá megfordul a bizonyítási teher is, azaz a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmondással nem sértette a jóhiszemű joggyakorlás elvét. Ez a gyakorlatban azoknál a felmondásoknál merülhet fel, amikor a leírt felmondási ok mögött egy másik valós ok áll. Ez nem tűnik jelentős változásnak, ám mégis az, mivel a jogviszony helyreállítása komoly szankció és visszatartó erő, mert a munkáltatónak a per végén vissza kell vennie a munkavállalót, és ki kell fizetnie az addig elmaradt bérét. Nem szoktak örülni ennek a munkáltatók, hiszen ilyenkor egy olyan dolgozót kell visszavenni, akivel megromlott a viszony – magyarázta a szakjogász.

Próbaidő

Változás az is, hogyha határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy megszűnése után hat hónapon belül ismét munkaviszonyt létesítenek a dolgozóval azonos vagy hasonló munkakörben, akkor próbaidő nem köthető ki. Ezzel a szakjogász szerint a kialakult bírói gyakorlatot emelték törvényi szintre. Az eddig is jogellenes volt, ha újabb és újabb szerződésekkel próbaidő alatt tartották a dolgozókat, hogy bármikor kényelmesen és azonnal megválhassanak tőlük.

Érdemi változás, hogyha legfeljebb egyéves, határozott idejű szerződésről van szó, akkor a próbaidőt arányosan lehet csak kikötni. Például ha 6 hónapra szól a határozott idejű szerződés, akkor 1,5 hónap lehet a próbaidő, ha 4 hónapra szól a határozott idő, akkor 1 hónap lehet a próbaidő.

A szakjogász szerint nem volt széles körben elterjedt gyakorlat, de létezett, hogy először egy 3 hónapos, határozott idejű szerződést kötöttek a munkavállalóval, amely teljes egészében próbaidő volt, majd, ha bevált a munkavállaló, akkor kötöttek vele egy új, határozatlan idejű szerződést. Ez funkcióját tekintve nem különbözött a sima 3 hónapos próbaidőtől, de a bizonytalanságot növelte, illetve a munkáltatónak nem kellett közölnie az azonnali hatályú felmondást, elég volt, ha nem kötött új szerződést.

Forrás: 24.hu

Teljes fordulat Európa energiaellátásában, Magyarország a páholyból nézi

Egy éve, mikor az orosz harci gépezet megkezdte Ukrajna lerohanását, Európa jórészt az orosz energiától függött. Egy év elteltével már alig érkezik orosz energia a kontinensre, az is leginkább Magyarországra és Szlovákiába.

Az orosz olaj és földgáz évtizedek óta fontos szerepet játszott Európa energiaellátásában. Miután a legegyszerűbben csővezetéken szállíthatók ezek az energiahordozók, a földrajzi helyzetből logikusan következett, hogy az üzlet mindkét oldal számára előnyös: Oroszország nagy mennyiségben és viszonylag olcsón tudta szállítani az energiahordozókat, az európai országok számára pedig kényelmes volt így az ellátás.

Rászoktatás és sarokba szorítás

A 2014-es krími és kelet-ukrajnai események után már felmerült, hogy veszélyes lehet a túlzott orosz függőség, de végül senki nem változtatott ezen, abban bízva, hogy Oroszországnak ez túl jó üzlet ahhoz, hogy megbolygassa. Ráadásul a gáz ára még csökkent is, és ez Pletser Tamás, az Erste elemzője szerint nem volt véletlen: a gáz egy része ugyan hosszútávú szerződések alapján érkezett, de emellett a Gazprom az azonnali piacon túlkínálatot alakított ki, hogy Európa minél többet vásároljon tőle, így a lehető legnagyobb mértékben függővé váljon. Így az európai fogyasztásban az orosz gáz szerepe 30-ról 42 százalékra emelkedett.

2021 őszén aztán gyanús áremelkedés indult az európai gázpiacon, aminek senki nem tudta az okát. Mint kiderült, ez már tudatos orosz lépés volt: Európában hiányt akartak előidézni, hogy felverjék az árat, mire megindítják az Ukrajna elleni támadást. A Gazprom egyrészt nem töltötte fel németországi tárolóit, másrészt az elemző szerint Oroszország hirtelen visszafogta a kínálatot az azonnali piacon. Az addig 20 euró alatti megawattóránkénti ár fel is szaladt 100 euró fölé.

Villámháborús kudarc

Ilyen körülmények között indult meg egy éve a háború, és Európa és az Egyesült Államok rögtön szankciókkal sújtotta Oroszországot, de eleinte nem emelkedett tovább a gázár: 80 és 100 euró között mozgott egész júniusig. Az olaj ára viszont épp a háború kitörésekor robbant fel: a Brent típus 90-ről 140 dollárig ugrott fel pár hét alatt, ezzel azonban el is érte csúcspontját.

A háború megindítása után 2-3 hónappal nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország nem tud gyors győzelmet aratni: nem tud kormányváltást elérni Ukrajnában, nem tudja Kijevet elfoglalni, sőt, hatalmas veszteségeket szenvedett, ezért ki is vonult Ukrajna északi részéről, és azóta is az ország déli és keleti szélének megszerzésére törekszik.

Gázháború

Ezzel egyidőben viszont megindította az Európa elleni gázháborút, először azzal, hogy rubelben fizetést kért, amit az országok egy része megtagadott, majd effektíve is fékezte a gázszállítást, szankciós műszaki okokra hivatkozva. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy Európában olyan súlyos gázhiány alakuljon ki, hogy a most véget érő tél kibírhatatlan legyen, és Európa egyszerűen megadja magát, és inkább kivonuljon Ukrajna támogatása mögül, hogy újra kapjon orosz gázt.

Eleinte volt is ijedelem, megindult a felkészülés a gázhiányból adódó többfokozatú leállásra, de a megadás fel sem merült. Ehelyett a kontinens országainak nagy része más forrást kezdett keresni, és meg is találta: a norvég kitermelés növelése mellett a legnagyobb mértékben a tengeren szállított cseppfolyósított gáz szerepe nőtt meg. Az ár egyidejűleg kilőtt: a csúcsot augusztus végén 350 eurón érte el.

Teljes fordulat, normalizálódó gázár

Ez az amerikai tőzsdei gázár sokszorosa volt, és nem véletlenül: az európai vevők olyan magas árat kínáltak az amerikai LNG-ért, hogy az eladóknak megérte felmondani ázsiai hosszútávú szerződéseiket, és szinte minden tételt Európába szállítani. Egyúttal gőzerővel ki kellett építeni a cseppfolyós gáz visszafejtésére alkalmas terminálokat és a hozzájuk vezető csővezetékeket, így eleinte a vásárolt mennyiség átvételének gátat szabott az infrastruktúra hiánya.

Szeptembertől Európa már alig vásárolt orosz olajat: az importarány 42-ről 7 százalékra csökkent. A tározók feltöltése viszont mégis zajlott az egyre nagyobb arányú LNG-vásárlások által, egyúttal megindult a takarékosság is az egész kontinensen: a fogyasztás 15-20 százalékkal visszaesett a korábbi évek hasonló időszakaival összehasonlítva. Az ár szeptembertől esni kezdett, majd a folyamat fel is gyorsult: az idei év elején 100 euró alá került, mostanra pedig 50 euró alá esett az ár.

Európa gázellátásának szerkezete mára teljesen átalakult: az Európai Unió és Nagy-Britannia ellátásában az orosz gáz aránya 42-ről 7 százalékra csökkent, az LNG aránya megközelítette a 40 százalékot, a norvég gáz aránya 30 százalék, az országcsoport saját kitermelése 17 százalék, a nem orosz, de csővezetéken érkező gáz aránya 11 százalék, végül az orosz gázé 7 százalék. Oroszország elveszítette európai piacainak nagy részét, ugyanakkor más vásárlók csak részben kötik le az így megmaradt orosz exportkapacitást.

Fordulat az olajimportban is

Az olaj esetében is gyökeres átalakulás következett be: sok európai ország függetlenedni akart az orosz olajtól, ráadásul a szankciók kiterjednek a tengeri úton szállított orosz olajra is, így már csak néhány ország vásárol a vezetékes orosz olajból, köztük Szlovákia és Magyarország. Míg korábban az orosz olajexport fele Európába irányult, addig mostanra a földgázhoz hasonlóan töredékére esett az arány, a felszabadult mennyiség jelentős részét India és Kína vásárolja meg. A szankciók miatt azonban a mélybe zuhant az orosz olaj ára: míg a Brent 80 dolláron áll, az orosz Urals típus 45-50 dolláron vásárolható.

Hazai helyzet

Magyarország esetében ugyanakkor alig történt változás: mind az olaj, mind a gáz esetében továbbra is döntő az orosz import jelentősége. A gáz importárát pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy nagyjából a mértékadó európai tőzsdei árat követi, az orosz olajat ugyanakkor a világpiaci (Brent típus) árhoz képest nagy diszkonttal vesszük, a különbözet pedig különadó formájában a költségvetésbe kerül.

Forrás: Napi.hu

Megnyomták a vészcsengőt, gúzsba kötnek az energiaárak

Jelentős versenyhátrányt jelenthetnek a hazai termelőknek, feldolgozóipari szereplőknek a rossz időben, kedvezőtlen feltételekkel lekötött energiaszerződések – mutatott rá az Indexnek Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A tejtermékek tekintetében hamarosan árcsökkenésekkel szembesülhetnek a vásárlók, a kereskedők azonban a drágább hazai termelői árak miatt az import felé fordulhatnak.

Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára 223,80 forint/kilogramm volt 2023 januárjában – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet hétfőn közzétett jelentéséből. A fehérjetartalom 0,01 százalékpontos, a zsírtartalom 0,06 százalékpontos romlása, valamint az alapár 1 százalékos emelkedése mellett

A NYERS TEJ ÁTLAGÁRA 1 SZÁZALÉKKAL NŐTT 2023 JANUÁRJÁBAN A 2022. DECEMBERIHEZ KÉPEST, ÉS 73 SZÁZALÉKKAL MEGHALADTA AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS HÓNAPJÁNAK ÁTLAGÁRÁT.

A nyers tej felvásárlása 2023 januárjában az előző havi mennyiséget 7 százalékkal múlta felül, míg a 2022. januáritól 5 százalékkal maradt el.

Kevesebb az import

A nyers tej kiviteli ára 180,68 forint/kilogramm volt 2023 januárjában, az előző havihoz képest 15 százalékkal csökkent, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva 25 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 19 százalékkal elmaradt a termelői átlagártól. Az AKI adatai szerint a nyers tej kiszállítása 11 százalékkal csökkent 2023 januárjában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A jelentés alapján 2023 januárjában az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek termelői értékesítési ára az alábbiak szerint emelkedett:

84 százalékkal a trappista sajt,
79 százalékkal a tehéntúró és a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss tej,
75 százalékkal a natúr joghurt,
74 százalékkal az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej és a tejföl,
73 százalékkal az adagolt vaj,
71 százalékkal a kefir,
70 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej és a gyümölcsös joghurt,
64 százalékkal az ömlesztett sajt,
63 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej,
47 százalékkal a vajkrém.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett az adagolt vaj (+102 százalék), a trappista sajt (+95 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (+84 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (+80 százalék), míg csökkent a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT (tartós) dobozos tej (–5 százalék) fogyasztói ára.

Újabb lendületet kaphat az áremelkedés

A termelői árakat lekövetik a fogyasztói árak, ha az előbbi emelkedik, az utóbbi is. A termelők költségnövekedése tehát a fogyasztói árakban is megjelenik. A legfrissebb ártrendek alapján

A TERMELŐI ÁRAK ÚJABB LENDÜLETET KAPHATNAK, AMIT A BOLTOKBAN FELLELHETŐ ÁRAKBAN IS ÉRZÉKELHETÜNK MAJD, EZÁLTAL PEDIG A KÖVETKEZŐ HÓNAPOK INFLÁCIÓS ADATAIBAN IS.

Bajban vannak a magyar termelők

Rossz beidegződés a magyar termelőknél, hogy a megszabott – az európai piaci ártól jelentősen eltérő – nyerstej-árat is versenyképesnek gondolják, holott nem az – mondta az Indexnek Neubauer Katalin, a kisboltokat, valamint a magyar tulajdonú üzletláncokat képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára. Míg itthon 223,80 forint/kilogramm a nyers tej ára, addig az európai spotpiacon jelenleg átlagosan 0,3-0,35 euró/kilogramm (115-134 forint). Éppen ezért az ezen az áron lekötött tejszerződések felülvizsgálatért kiáltanak, mivel az európai piacon gyakorlatilag feleannyiért szerezhető be az áru.

Gúzsba kötnek az energiaárak

A főtitkár ugyanakkor egy másik, a kisebb magyar termelőket, feldolgozóipari szereplőket és a kereskedőket is komoly hátrányba hozó területre hívta fel a figyelmet, mégpedig az energiaárakra. A nagyvállalatoknak van tapasztalatuk energiaszerződések kötésében, kisebb társainak azonban nincs, ezért közülük sokan kedvezőtlen feltételekre kötöttek hosszú távra – 1-2 évre – áramszerződéseket magas, 200 forint/kWh körüli árakon, míg az áram ára jelenleg 60-65 forint/kWh áron mozog. „A tejtermelés nagyon energiaigényes terület, ezért a kistermelőket gúzsba kötik ezek a szerződések.

Ebben kormányzati segítségre lenne szükség, hogy ezek az áramszerződések minden szektorban felülvizsgálatra kerülhessenek.

Hiszen ilyen magas energiaköltségek mellett a hazai szereplők nem tudják lejjebb szorítani áraikat” – hangsúlyozta Neubauer Katalin, aki szerint kormányzati segítség híján számos ágazatban üthetik fel fejüket hasonló nehézségek, ami az infláció megfékezését is visszavetheti.

Ahogy az Index beszámolt róla, a kereskedők a magas hazai termelői árak helyett az olcsóbb import felé fordulhatnak, ami ellen a magyar gazdák hatékonyságának és versenyképességének javításával lehetne tenni. A behozatal felvirágzását ráadásul a forint magára találása is fűtheti.

„A kereskedő minden esetben felméri az optimális árubeszerzési lehetőségeket – különösen igaz ez egy olyan gyorsan változó gazdasági környezetben, mint a mostani. A forintárfolyam kedvező alakulása, annak ellenére, hogy nem cél, lehetőséget ad arra, hogy a kereskedők az importpiacok irányába induljanak el” – mondta Neubauer Katalin.

Forrás: Index

Miért a magyar infláció a legmagasabb egész Európában? Itt a fájdalmas válasz

Az elmúlt évek külső sokkjai mellett a koronavírus-járvány alatt tapasztalt költségvetési költekezés és alacsony kamatszint okozta azt, hogy mostanra a magyar infláció a legmagasabb lett egész Európában – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzésében. Az áremelkedési ütem valószínűleg épp most tetőzik, ugyanakkor a szervezet szakemberei szerint fontos, hogy elkerüljük a magasan ragadó inflációt, ehhez pedig konkrét javaslatokat is megfogalmaztak.

Az egész világon tombol az infláció, de nálunk a legjobban

Az elmúlt egy évben világszerte naponta jelentek meg arról hírek, hogy több évtizedes csúcsra emelkedett az infláció. Vagyis nem magyar problémáról van szó, az elmúlt évek laza monetáris politikája és a koronavírus-járványból való kilábalás az egész világon beindította az áremelkedést. Itthon januárban már 25,7 százalékra emelkedett az éves infláció, ami szinte pontosan 27 éve, 1996 óta nem látott csúcsot jelent.

Az elmúlt hónapokban egyre feltűnőbb, hogy a magyar infláció „fáziskésésben van”: miközben a legtöbb európai országban már volt némi enyhülés, illetve az év eleji átárazások hoztak csak átmeneti emelkedést ismét, nálunk évek óta folyamatosan felfelé tart az áremelkedési ütem. Vagyis ennek alapján mégiscsak van valamilyen sajátossága a magyar inflációnak.

Tavaly először a balti országokban emelkedett 20 százalék fölé a ráta, ahol egy az egyben áthárították a lakosságra a megemelkedett energiaárakat. Mostanra azonban ott is 20 százalék alatt van az infláció, miközben a magyar januárban emelkedett 25 százalék fölé. Ezeket a magyar sajátosságokat vizsgálta elemzésében az IMF is, arra keresték a választ, miért sújt minket erősebben az áremelkedés, mint más országokat.

Ugyan a monetáris és a fiskális kondíciók jelenleg szigorodnak, de az inflációs várakozások horgonyzatlanok, a maginfláció pedig továbbra is magas a feszes munkaerőpiac és a korábbi keresletélénkítés eredményeként – foglalta össze a Valutaalap.

Ennyivel persze nem érték be, megvizsgálták alaposan a fenti tényezőket, melyek a rekordmagas magyar infláció mögött húzódnak.

Egyetlen ország sem lazított annyira, mint mi

2020 óta folyamatosan sokkok érik a gazdaságot, melyek fűtötték az inflációt. A globális koronavírus-járványra válaszul korábban elképzelhetetlen monetáris és fiskális stimulust hajtottak végre az országok, hogy támogassák a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat. A jegybankok gyakorlatilag nullára csökkentették a kamatokat és bővítették mérlegüket állampapírok vásárlásával vagy kedvezményes hitelekkel, miközben a költségvetések az így megszerzett olcsó forrásból a háztartásokat és a cégeket támogatták a nehéz helyzetben.

Ez az egész világra jellemző volt, azonban az IMF elemzése rámutatott, hogy a lazításban élen járt Magyarország. A vizsgált jegybankok közül arányaiban csak a török bővítette jobban a mérlegét, mint az MNB 2020 eleje és 2022 novembere között, GDP-arányosan még az EKB-nál is nagyobb volt a magyar mennyiségi lazítás. Hasonló volt a helyzet a költségvetésben is, ahol a magyar kormány jelentősen elengedte a hiányt, amihez a járvány mellett a 2022-es parlamenti választások is közrejátszottak, de erre még visszatérünk.

A laza gazdaságpolitika segített abban, hogy a járvány után erősebb legyen a gazdaság kilábalása, ez pedig feszesebb munkaerőpiachoz vezetett. Erre jöttek tavaly az orosz-ukrán háború miatt emelkedő élelmiszer- és energiaárak, a beszállítói fennakadások. Ennek eredményeként világszerte tovább fokozódott az infláció.

Magyarországon erre tett még rá egy lapáttal a 2022-es parlamenti választások előtti költségvetési élénkítés – olvasható az elemzésben.

Összességében a Nemzetközi Valutaalap kimutatása szerint a magyar gazdaságpolitika az elmúlt években a leginkább támogatók között volt Európában. Először 2020-ban a világjárványra válaszul lazult a költségvetés, majd 2021 végén-2022 elején a választások előtt újabb stimulus jött a gazdaság erős kilábalása ellenére is.

A fiskális politikával párhuzamosan a monetáris politika is jelentősen lazult az utóbbi években, 2020-22 között a fiskális és a monetáris politika is a leglazábbak között volt az EU-ban, mivel a ciklikusan kiigazított költségvetési hiány nagyobb volt és a reálkamat is elmaradt a többi országétól – teszik hozzá a szervezet elemzői.

Erre jött még a forint zuhanása

A háború kitörése és a nyersanyagárak elszállása nemcsak közvetlenül érintette a magyar gazdaságot, hanem az energiaárak emelkedése a külső finanszírozást is megnehezítette, emellett a szigorodó globális pénzügyi körülmények és az Európai Unióval folytatott viták befolyásolták a magyar eszközök kockázati megítélését, a forint gyengülése pedig fokozta az importált inflációt – mutat rá az IMF.

A magyar deviza 2022-ben nagyobb mértékben gyengült a dollárral szemben, mint a feltörekvő piaci fizetőeszközök többsége.

A korábbi becslések szerint a feltörekvő piacokon az árfolyam begyűrűzésének mértéke az inflációba 6 százalék és 20 százalék között volt az időtáv függvényében, előbbi a sokk utáni első hónapban, utóbbi pedig nagyjából egy évvel később (ez azt jelenti, hogy egy százaléknyi devizagyengülés 0,06-0,2 százalékpontnyi inflációt okoz). Ez az utóbbi években ez a begyűrűzés erősödött, ugyanez tapasztalható Magyarország esetében.

Ráadásul tavaly a forint gyengülésének mértéke kimagasló volt, ami önmagában fokozza az árfolyam inflációra gyakorolt hatását. Becslések szerint akár a 30 százalékot is megközelíthette ez, vagyis

minden egy százaléknyi forintgyengülés önmagában 0,3 százalékpontot adhat az inflációhoz.

Ráadásul ez a maximális hatás nem azonnal, hanem nagyjából másfél év alatt jelentkezik, kérdés, hogy az időközben visszaerősödő forint után mekkora lesz a „nettó” inflációs hatás.

Mi a baj a magyar élelmiszerárakkal?

A Valutaalap elemzése is kiemeli, hogy az élelmiszerárak az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben. Ehhez hozzájárult a tavaly nyári aszály, ami a mezőgazdaságot érintette negatívan, így fokozta a nyomást a feldolgozatlan élelmiszerek árán. Ez pedig erősen begyűrűzött a feldolgozott élelmiszerek árába is a gyártók erős alkupozíciója és az élelmiszeripar alacsony termelékenysége miatt – teszik hozzá.

A kimagasló élelmiszerinflációra válaszul vezette be a kormány az árstopokat, melyeket azóta többször meghosszabbított.

Ezek azonban nem voltak hatásosak az infláció letörésében, mivel a gyártók és a kereskedők más termékek árát emelték meg, hogy kompenzálják veszteségüket, így az élelmiszerek ára tovább emelkedett

– hangsúlyozza az IMF.

Az élelmiszerek kimagasló áremelkedése persze nem minden, a magyar maginfláció (az energiaáraktól és gyorsan változó árú termékek árétól megtisztított mutató) is Európa élmezőnyében van, vagyis az alapvető inflációs folyamatok is kifejezetten erősek. Ennek több oka is van, egyrészt a termelői árak a megnövekedett energiaköltségek miatt elszálltak, ennek pedig erős a begyűrűző hatása az inflációba. Másrészt a feszes munkaerőpiac további nyomást jelentett. Az IMF elemzése szerint a koronavírus-járvány óta az infláció és a munkanélküliség kapcsolata sokkal erősebb, mint korábban.

Ez a feszes munkaerőpiac eredménye, a magánszektor béremelkedése kétszámjegyű volt, ami meghaladta a termelékenység növekedését – mutat rá az IMF.

Tényleg tetőzhet az áremelkedés?

Az IMF stábjának alapforgatókönyve szerint a magyar infláció 2023 elején tetőzhet, majd a nyersanyagárak csökkenésével és a kereslet alkalmazkodásával elkezdhet lassan csökkenni. Ugyanakkor a maginfláció továbbra is magas maradhat, ez pedig a feszes munkaerőpiaccal párosulva azt okozhatja, hogy egészen 2025 végéig az MNB célsávja felett maradhat az áremelkedés üteme.

A fenti előrejelzés szempontjából a legfontosabb kockázat a munkaerőpiac. Alapvetően nagy a bizonytalanság a jelenlegi előrejelzésekben, hiszen bármikor beüthet egy újabb kínálati oldali sokk.

Hiteles, tartós és folyamatosan szigorú gazdaságpolitika szükséges az infláció csökkentéséhez és a cél felé tartó leszorításához

– emeli ki a Valutaalap. A jegybank célsávja egyébként 2-4%.

A szervezet elemzése szerint a fiskális és monetáris politikának szigorúnak kell maradnia és közösen kell küzdenie az infláció leszorításáért a kereslet visszafogásán keresztül. Az esetleges változtatásnál figyelni kell a beérkező adatokat és az inflációs alapfolyamatokat, külső kínálati sokkok esetén pedig készen kell állni akár további szigorításra – figyelmeztetnek a szakemberek.

Az árstopok és a kamatstop költségesek, nem hatékonyak és aláássák a monetáris politika törekvéseit az infláció leszorítására

– hangsúlyozza az elemzés.

GKI Hírlevél – 2023. február 27.

2023. február 27.

Apró lépésekkel, de negyedik hónapja emelkedik a GKI konjunktúraindexe
Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztók még mindig pesszimistábbak, mint 2020-ban, a Covid-jár-vány kitörésekor kialakult pánik idején voltak. Ehhez képest az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbek, nagyjából a 2020 véginek felelnek meg. Most a legkevésbé a szolgáltató cégek pesszimisták, januárban még az ipariak voltak azok. A foglalkoztatási helyzet meg-ítélése alig változott, a cégek áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása azonban érezhetően mérséklődött.

Sikeres-e az újraiparosítás: mit mutatnak a számok?
„Helyzeti előnyben vagyunk: egy évtizede folytatjuk az újraiparosítást, és továbbra is azon az eredményes úton kívánunk haladni, amely mentén hazánk új európai hadiipari és elektromobilitási csomóponttá vált.”1 – írta véleménycikkében a gazdaságfejlesztési miniszter. Érdemes áttekinteni, hogy a fenti állítást mennyire támasztják alá az adatok. Ha a 2022-es III. negyedévi KSH adatokat tekintjük, akkor látható, hogy a feldolgozóipar súlya (az elmúlt évtized bőkezű támogatáspolitikájának ellenére) a GDP-ben 20,4%, a foglalkoztatásban pedig 20,8%. Eközben pl. a szolgáltatásoké rendre 69,1, illetve 61,8%, vagyis háromszor nagyobb. 2010-hez képest a feldolgozóipar súlya csökkent a GDP-ben (2010: 21,3%), miközben a foglalkoztatásban nem változott. Mindez nem éppen egy sikertörténet számai.

Túlárazottak-e a hazai lakások?
A KSH lakásárindexe szerint 2022 harmadik negyedévében a lakásárak növekedési üteme megtorpant, az előző negyedévhez képest az emelkedés mindössze 1% volt. Ez különösen annak fényében alacsony ütem, hogy az első negyedévben még 9,4%-kal ugrottak fel a lakásárak egy negyedév alatt. Ugyanakkor az éves növekedés még így is 21% volt 2022-ben.

Magyarország, mint regionális középhatalom – Mit mutatnak az elmúlt évtized számai?
2022 végén jelent meg a Kormány egyik tanácsadójának víziója Magyarország következő évtizedre vonatkozó stratégiájáról. Eszerint: „A következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és … Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el.”

Médiaszerepléseink:
Ez csak hiú ábránd, idén már nem lesz egyszámjegyű infláció. Karsai Gábor a Népszava “Hol élünk?” podcastjának vendége volt. 2023. 02. 25.

Létszámleépítés és a felmondás indokolása – 2023/4.

2023. február 22.

Indokolási kötelezettség szélesedése az Mt. módosítása alapján
Főszabály szerint a munkáltató a felmondását köteles megindokolni. Ez alól a szabály alól csak néhány kivételt tartalmaz a Munka Törvénykönyve, azonban a 2023. január 1-jétől hatályos szöveg értelmében a munkavállaló erre vonatkozó kérelme alapján a kivett esetekben is kötelezővé válhat az indokolás.

A magyar minimálbér távolodik Európától, már Románia is előzi
Az Eurostat legfrissebb, a tagállami minimálbérekre vonatkozó statisztikai adatai szerint újabb mélypontot ért el a magyar minimálbér értéke az Európai Unión belül. Lapszemle.

Nyugdíjas munkavállaló táppénzre nem jogosult, de a betegszabadság megilleti
Nyugdíjasként dolgozom. Jól gondolom, hogy mivel járulékot nem vonnak tőlem, így betegségem esetén nem illet meg betegszabadság és táppénz és ezért a munkáltató felé táppénzes papírt sem kell vinnem?