Februárban elmozdult a mélypontról a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai ugyan nem változtak januárhoz képest, de az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek. A GKI konjunktúra index ezzel felfelé mozdult januári, 19 havi mélypontjáról. A cégek foglalkoztatási szándékai javultak valamelyest az előző felméréshez képest, míg az árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás gyakorlatilag stagnált.
A GKI 2025-ben 2-2,5%-os gazdasági növekedést vár
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2025-re 2-2,5%-os GDP-növekedést prognosztizál, amely a külpiaci kereslet élénkülése, a kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések és a belső fogyasztás bővülése révén valósulhat meg. Ugyanakkor továbbra is figyelemmel kell kísérni a geopolitikai kockázatokat, a globális gazdasági környezet alakulását, valamint a beruházási aktivitás ütemét, amelyek mind hatással lehetnek a növekedési kilátásokra.
A 2 gyermekes anyák SZJA mentessége alulnézetből – ki mennyit nyer ezzel
A Miniszterelnök Úr szokásos évértékelő beszédében kilátásba helyezte, hogy a választásokat megelőző hónapokban már SZJA mentessé teszik a 2 gyermekes édesanyák keresetét. Ahogy az az ilyen bejelentéseknél újabban megszokott, homályban maradt számos kérdés…
A régiótól lemaradó export, a régiótól leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól mutatja, hogy még a legnagyobb belső piaccal rendelkező Lengyelország is 58%-os GDP arányos kivitellel rendelkezett 2023-ban (nálunk 81% volt az arány). Az exporton belül meghatározó a feldolgozóipar…
Idén érdemes újra megnézni, mit tudnak a cafeteria juttatások
Mi van a jó pap sírjára írva? Tanulmányait sikeresen befejezte! A vicc az adótanácsadókra halmozottan igaz, idén különösen: a munkavállalóknak adható juttatásokra vonatkozó szabályok számos pontban változtak. Kedvezmények gyerekeseknek vagy pályakezdőknek, SZÉP Kártya lakásfelújításra vagy sportra, cafeteria home office-ra vagy szabadnapra. Most végigvesszük, mi minden változik 2025-ben.
Diákok állhatnak az alkalmi és idénymunkások helyébe?
Jelentősen megugrott idén az egyszerűsített foglalkoztatás közterhe, emiatt félő, hogy sokan ismét a bejelentés nélküli foglalkoztatás felé fordulnak. Azok a munkáltatók ugyanakkor, amelyek legálisan is kedvezőbb költségek mellett rugalmasan foglalkoztatható idény- vagy alkalmi munkásokat keresnek, az eddiginél jóval szélesebb körben fordulhatnak a diákok felé – jelzi előre a Trenkwalder.
Az új minimálbér hatása az adó- és járulékszabályokra, ellátásokra
Az Adó szaklap legfrissebb számában megjelent írásban bemutatja, hogy a 2025. január 1-jétől alkalmazandó megemelkedett minimálbér, garantált bérminimum milyen változásokat eredményez a jövedelemadóztatás és a járulékszabályok alkalmazása, illetve az egyes társadalombiztosítási ellátások megállapítása során.
Amilyen könnyű beleesni, annyira fájdalmas: egy adócsapda, amely sok munkáltatót érint
A „gazdaságfehérítés” jegyében az adóhatóság mindig is nagy hangsúlyt fektetett a „fekete” – azaz a be nem jelentett – foglalkoztatás feltárására. A kihágókkal szembeni szigorú retorziók célja, hogy olyan kockázatot telepítsen a foglalkoztatókra, amely mellett ne érje meg kibújni a foglalkoztatással járó adókötelezettségek teljesítése alól. Sokszor azonban nem annyira elvágólagos, hogy foglalkoztatóként mikor is terhel minket a bejelentési kötelezettség, és a szigorú szankciók alkalmazása rendkívül igazságtalanul hathat azokban az esetekben, amikor vétlenek voltunk. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével mutatjuk be a problémakört.
Kirúgjam vagy kineveljem? – Toxikus vezetők a munkáltató szemszögéből
Mit tegyek, ha munkáltatóként, cégvezetőként toxikus vezetővel van dolgom? Egyáltalán miről ismerem fel, hogyan és mi alapján mérlegeljek vagy döntsek vele kapcsolatban? Hogyan kezeljem Őt rövid, illetve hosszú távon? Egy könnyed bepillantás erejéig a fenti kérdéseket járjuk körül, és keresünk kapaszkodókat az eligazodáshoz.
A régiótól lemaradó export, a régiótól leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól mutatja, hogy még a legnagyobb belső piaccal rendelkező Lengyelország is 58%-os GDP arányos kivitellel rendelkezett 2023-ban (nálunk 81% volt az arány). Az exporton belül meghatározó a feldolgozóipar…
A gazdasági kiszolgáltatottságról mi magunk is tehetünk
A kormány 2025-ös „repülőrajtjához” szükség lenne az export felfutására (a kivitel a GDP 77,4%-a, míg a nettó export a GDP 6,8%-a). Mindezt olyan körülmények között, amikor a nemzetközi kereskedelem lassul, és a látóhatáron már látszanak a „Trumpizmus” első jelei (pl. vámemelések).
Az ingatlanpiaci programból nem lesz „repülőrajt”
A 2024-es várhatóan 0,6%-os GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani…
A gazdasági kiszolgáltatottságról mi magunk is tehetünk
A kormány 2025-ös „repülőrajtjához” szükség lenne az export felfutására (a kivitel a GDP 77,4%-a, míg a nettó export a GDP 6,8%-a). Mindezt olyan körülmények között, amikor a nemzetközi kereskedelem lassul, és a látóhatáron már látszanak a „Trumpizmus” első jelei (pl. vámemelések).
Az ingatlanpiaci programból nem lesz „repülőrajt”
A 2024-es várhatóan 0,6%-os GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani…
A saját lábra állást ne más végezze el
A gazdasági versenyképesség sokszor emlegetett eleme az exportképesség. Ha egy cég termékei jó áron eladhatók külföldön (pl. a hazai gyógyszergyártók termékei), akkor ez javítja a vállalkozás működését…
Tizenkilenc havi mélyponton a GKI konjunktúra indexe
Az idei év első hónapjában folytatódott az enyhén negatív trend: a GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is romlottak decemberhez képest, igaz, mindkét esetben csak a statisztikai hibahatáron belül…