Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

Változásokat hozott a nyár a csődtörvényben

VÁLTOZÁSOKAT HOZOTT A NYÁR A CSŐDTÖRVÉNYBEN
2017. július 1-ével több ponton is módosult a csődtörvény, a módosítások érintik a érintik az eljárások anyagi jogi jellegű előírásait, összefüggésben állnak a hitelbiztosítéki prioritások és eszközök szerepével, valamint kiterjednek eljárásjogi normákra is.

BREXIT UTÁN NEM LESZ HATÁSKÖRE ANGLIÁBAN AZ UNIÓS BÍRÓSÁGNAK
Megszűnik az Európai Unió Bíróságának közvetlen hatásköre az Egyesült Királyságban az után, hogy a szigetország várhatóan 2019 tavaszán kilép az Európai Unióból – derült ki a brit kormány állásfoglalásából.

CÉGKAPU: MIT KELL TUDNI A REGISZTRÁCIÓRÓL?
A gazdálkodó cégek hivatalos ügyintézését, az államigazgatási szervekkel történő kapcsolattartását, mindennapi kommunikációját döntően befolyásoló változások várhatóak Magyarországon a kötelező elektronikus ügyintézés, az úgynevezett cégkapus rendszer bevezetésével.

MUNKABALESETEK: A STATISZTIKA CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA
A bekövetkezett munkabalesetek és azok statisztikái csupán egy jéghegy csúcsát jelentik meg, de sok esetben a kapcsolódó vizsgálatok is csak részben derítenek fény arra, hogy valójában mi történt.