Csongrád Megyei Iparszövetség

GKI Hírlevél – 2017. október 30.

Rövidtávon kedvezőek a folyamatok
A magyar gazdaságban az elmúlt hónapokban folytatódtak az első félévre jellemző tendenciák, s 2018 közepéig ebben nem várható érdemi változás. A gazdasági növekedés – az EU-támogatások felfutásának, illetve azok költségvetési megelőlegezésének, a választások előtti élénkítő politikának köszönhetően – 3,8%-os üteme érdemben meghaladja az EU átlagát, de a régióban az alacsonyak közé tartozik. A növekedés beruházás-vezérelt, de gyors a fogyasztás emelkedése is. A külső és belső egyensúly kissé romlik, az infláció gyorsul, de ez egyelőre nem jelent problémát. A folyamatok rövidtávon kedvezőek, miközben továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások. Tovább…

A látszat csal​
Az államadósság-csökkenés 2010-hez képest 2016-ra a GDP mintegy 6,5 százalékpontnyi összegét tette ki, ezt akár az Összefogás az államadósság ellen alcímű Széll Kálmán-terv sikereként is el lehetne könyvelni. Persze csak akkor, ha nem tudnánk, hogy a közben államosított magánnyugdíjpénztári vagyon értéke önmagában nagyobb volt ennél, vagyis az adósságcsökkenés nem a gazdaság belső mozgásának, a reformoknak az eredménye. Ha pedig az Eximbankot és az MNB alapítványait is az államháztartáson belülre kellene sorolni, az még kedvezőtlenebbé tenné az államadósság megítélését. Tovább…