Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

GKI Hírlevél – 2020. március 1.

Növekszik a bizonytalanság    
A magyar gazdaság 2019-ben 4,9%-kal, az EU-ban Málta után a második leggyorsabb ütemben bővült, sokkal, csaknem 3,5 százalékponttal gyorsabban, mint az EU 1,5%-os átlaga. Ha idén megvalósul a Pénzügyminisztérium 3,5%-os, a várható jelentős lassulást tudomásul vevő új növekedési előrejelzése, akkor az EU 1,4%-os üteméhez képest elérhető a kormány által követelményként meghatározott, legalább 2 százalékpontos magyar növekedési előny. Ugyanakkor az egyensúly romlik, gyorsul az infláció, látványosan gyengül a forint. A koronavírus okozta rövid- és hosszabb távú hatások valós mértéke még nem látható. Tovább…
 

Továbbra is fókuszban a felújítás – A GKI és a Masterplast 2020. februári felmérésének eredményei    
A lakosság rövid távú (éves) lakás-felújítási és korszerűsítési tervei 2020 februárjában az egy negyedévvel korábbihoz képest nem sokat változtak, éves alapon kissé mérséklődtek, de ezzel együtt is pozitívak. A következő egy évben a lakossági szándékok szerint a magyar lakásállomány mintegy 11%-án, a következő három évben közel 20%-án végezhetnek fejújítási munkákat. A legtöbben festésre, mázolásra készülnek (a következő három évben ez minden hetedik lakást érintheti), de az energia-hatékonyságot növelő korszerűsítések is népszerűek (csaknem minden tízedik lakás újulhat meg). Tovább… 

Médiaszerepléseink
2020. február 24.
Vértes András a hároméves mélyponton levő GKI konjunktúraindexről az “ATV Start”-ban
2020. február 24.
Karsai Gábor az üzleti várakozások romló trendjéről az “Infórádió”-ban