Csongrád-Csanád Vármegyei Iparszövetség

GKI Hírlevél

Miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek?
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intézkedések – például az ársapkák – hatékonysága kérdéses lehet, hiszen ezek egyes termékek esetében hiányt eredményeznek, miközben a piaci szereplők más területeken próbálják ellensúlyozni a kieső bevételeiket…

„Több mint ezermilliárd forintot kapnak a magyarok – Megnéztük, hová kerül a PMÁP pénzesője!”
Az elmúlt hónapokban a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a lakossági megtakarítási piac egyik legmeghatározóbb befektetési eszközévé vált. A magas inflációs környezetben a befektetők bizalma továbbra is erős, amit az állampapírok kiemelkedő kamatfizetése és a viszonylag alacsony visszaváltási arányok is bizonyítanak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban többször is kiemelte az állampapírok jelentőségét a magyar megtakarítási stratégiában, hangsúlyozva, hogy az államkötvények a lakosság számára biztonságos és inflációálló befektetési lehetőséget kínálnak. A GKI Gazdaságkutató elemzése a friss adatok alapján vizsgálja a PMÁP szerepét és várható trendjeit…

A hazai vállalkozások idei béremelési tervei
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1321 adott választ a bérekre vonatkozó kérdésünkre. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal (létszámmal súlyozva 6,3%-kal) tervezik emelni a béreket idén, ami 4,5% körüli várható infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben…

Februárban elmozdult a mélypontról a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai ugyan nem változtak januárhoz képest, de az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek. A GKI konjunktúra index ezzel felfelé mozdult januári, 19 havi mélypontjáról. A cégek foglalkoztatási szándékai javultak valamelyest az előző felméréshez képest, míg az árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás gyakorlatilag stagnált.